A szívemet megérintette. Visszatekintés a ministránsok zarándoklatára

0
1567

Kovács Gergely érsek Szent Mihály napjára hívta a főegyházmegye ministránsait gyulafehérvári zarándoklatra. A negyven helységből érkezett szinte 300 ministránsnak nagy élményt jelentett a tanévnyitónak is szánt közös szentmise, a találkozás a főegyházmegye elöljárójával. Az eseményről hírt adtunk portálunkon, valamint két résztvevő is megosztotta élményeit. Most további ministránsbeszámolókat adunk közre.

Elsősorban nagy izgalom töltött el engem, hisz nem voltam még csöppnyi életemben egyszer sem eme csodás eseményen, a Szent Mihály-búcsún Gyulafehérváron. Mindazonáltal amikor megérkeztünk, sokat nézelődtem. Nagyjából 15 perces várakozás után a parkolóban elindultunk a templom irányába. A templom előtt egy csoportkép készítése után mininstránsruhát ragadva elindultam a püspökség udvarára három mininstráns társammal. Ott felöltöztünk, majd a a templom előtt temérdek sok mininstráns sorakozott, közel 300-an voltunk csak mininsránsok. Körülbelül 20 perc várakozás után megszólalt az orgona és gyönyörű énekeket hallottunk. Nem sokkal ezután a harangok is megkondultak, hívták a híveket a szentmisére. Mi is elkezdtünk bevonulni a templomba.

Szívmelengető érzés volt belépni a templomba és hallani azt a szép éneket, melyet akkor énekeltek. A szentmiséről röviden annyit, hogy jó érzés volt a sok mininstráns között ott lenni, a szívemet megérintette, amit a prédikációban hallottam, ahogy köszöntöttek minket és amikor mesélt a pap bácsi mindarról, ami Szent Mihállyal történt, hogy mi az ő története. A szentmise végén, amiközben a püspökség udvarára bementünk, ajándék könyveket kaptunk, majd egy nagy csoportképet is elkészítettünk, amelyen az érsek atya is rajta volt. Ezt követően a spiri atya pár szóban mesélt a templom múltjáról. Például Márton Áron sírját, majd a Hunyadi család egyes tagjainak a síremlékét is megnéztük. Ott találtuk Hunyadi János, Hunyadi László és Hunyadi Mátyás király nem nemesi fia, János síremlékét. Dióhéjban ezek voltak az élményeim a Szent Mihály-búcsúról.

Oltean-Szabó Hunor, VI. osztály, Csíkszentimre

Szeptember 29-e hűvös hajnalán nagy izgalommal indult 16 zetelaki ministráns a gyulafehérvári búcsúra. A pap bácsik kíséretével utaztunk imádságos és vidám lelkülettel.

Személy szerint nekem nagyon tetszik a Szent Mihály-templom körüli nyugodtság. Felemelő érzés volt a sok ministránssal, pap bácsival vonulni be a búcsús szentmisére. E szentmise egyben tanévnyitó is volt, melyen sok fiatal együtt imádkozott a következő év jó eredményeiért.

Csodálatos szentmise volt, amelyet egy közös fotó követett. Majd szentségimádásra mentünk, amely lélekmelengető volt.

Öröm volt találkozni a ministránstáborban megismert ministránsokkal és pap bácsikkal, remélem még sokszor látjuk egymást. Élményekkel gazdagon tértünk haza, melyet megoszthatunk embertársainkkal. Hálásan köszönöm, Istenem, ezt a szép napot.

Biró Márton, VII. osztály, Zetelaka