Orgonamegáldás Tibódban

0
2042

Október 3-án a déli szentmise keretében Kerekes László segédpüspök megáldotta a székelyszenttamási plébánia filiájában az új orgonáját.

A székelyszenttamási plébánia filiája a tibódi, amelynek kápolnája eredetileg családi kápolnának épült a 18. század második felében: a tibódi Török Pál királybíró építtetett családi kápolnát sírkerttel körülvéve. A Sarlós Boldogasszony titulusú kápolna 1947-ben a falu tulajdonába ment át, ma a falu közösségének misézőhelye.

A lelkes kisközösség szertartásain eddig nem szólt orgona, a Bethlen Gábor Alap jóvoltából sikerült egy egymanuális, hat regiszteres kis orgonát vásárolni egy felszámolt brüsszeli templomból, tájékoztatta portálunkat László István plébános. Az orgonát Papp Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő segítségével sikerült beszerezni és a tibódi kápolnában a nyár folyamán a helyét megtalálni, beszerelni. Az ünnepi szentmisén Papp Zoltán szólaltatta meg a hangszert.

Kerekes László segédpüspököt Szőke Lajos egyháztanácsos fogadta, Reményik Sándor Kegyelem című versével köszöntötték.

László István plébános köszönte meg, hogy a kis közösség nagy örömében velük osztozik. Elmondta: valójában nincs kis vagy nagy közösség, csak a nagy szeretet számít, amellyel ide várták.

A szentmisén Mátyás Károly kerületi főesperes is részt vett, a tibódi hívek zsúfolásig megtöltötték a kápolnát, hálásan vették birtokba a szentmisét zeneileg kiteljesítő új orgonájukat.

Fotók: Sára Zoltán

MEGOSZTÁS