Segítség, gyászolok!

0
690
Egy ilyen lelkigyakorlat nem ad kész válaszokat, nem szünteti meg a gyászt. Ebben a lelkigyakorlatban megtanulhatunk helyesen élni a gyásszal.

Lelkigyakorlat indul gyászolók részére Székelyudvarhelyen a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban. A lelkigyakorlat tíz hetet ölel fel, szeptember 22. – november 24. között, minden szerdán 19.00 órától kezdődnek az alkalmak. Elsősorban azok jelentkezését várják, akik teljesen részt tudnak venni ezen a lelki úton. Szeretettel várják mindazokat, akik még nem tudták elengedni elhunyt szeretteiket és a gyászuk miatt vívódnak, szenvednek. A lelkigyakorlat moderátora Hajlák Attila-István plébános portálunknak elmondta, miért fontos számára a gyászfeldolgozó csoport. Kitért arra is, miért fontos változtatni a halálról kialakult képünkön, hozzáállásunkon, ahogy ő fogalmazott: gyógyítani halálképünket.

Miért fontos a gyászcsoport?

Ezelőtt négy évvel kezdtem el ezt a missziót, a jó Isten a szívemre helyezte a gyászolókat, a gyász feldolgozását. Nagyon nagy szükségünk van a gyászunk feldolgozására. Nem magától értetődő, és nem teljesen igaz az sem, hogy az idő lassan minden sebet begyógyít. Nekünk is meg kell tennünk a magunk lépéseit.

Ez a lelkigyakorlat arra törekszik, hogy menjünk bele közösen a fájdalmunkba, engedjük, hogy fájjon az, aminek fájnia kell. Akkor gyógyulnak a sebeink, ha belemegyünk a fájdalmainkba.
Egy ilyen lelkigyakorlat nem ad kész válaszokat, nem szünteti meg a gyászt. Isten őrizz, hogy megszüntesse, mert nagy lehetőség! Ebben a lelkigyakorlatban megtanulhatunk helyesen élni a gyásszal. Ez nagyon lényeges dolog: megtanulni együtt élni a gyásszal.

Amikor Assisi Szent Ferenc haldoklott, ez volt az utolsó mondata: „Testvérek, kezdjünk egy új életet a jó Istennel!” − és kilehelte a lelkét. Ebbe a mondatba tudnám összefoglalni ennek a lelkigyakorlatnak a célját: kezdjünk egy új életet a jó Istennel!

Gyermekkorunktól kezdődően nagyon sok negatív képet neveltek belénk a halállal kapcsolatosan, például: csontváz, koponya, halál a kaszával, szellemek, telihold stb.…
Szeretnénk a halálképünket is gyógyítani, változtatni. Rá szeretnénk nézni arra, hogy mi is az élet és mi a halál. Mi a helyzet a mennyországgal? Elhunyt szeretteinkkel mi lesz, mi van? Jó lenne, ha meg tudnánk szelídíteni a halált és valóban úgy tudnánk rátekinteni, mint földi életünk legszebb pillanatára.

A gyász az egyike a közös emberi tapasztalatoknak: a legtöbb ember előbb-utóbb szembesül hozzátartozói elvesztésével. A gyász élethelyzet és nem betegség. A gyász hozzátartozik az élet élményeihez, s a bánatot, az élet bevégződését, világunk összeomlását egyikünk sem kerülheti el. A túléléshez szükséges megtanulni a gyásszal és szenvedéssel bátran szembenézni, bizakodni gyógyulásunkban és életünk újjáépülésében. Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerűen bekövetkezik.

Bár hihetetlennek tűnik, gyászunkból képesek vagyunk felgyógyulni. A gyógyulás annyit jelent, hogy ismét teljes életet tudunk élni bűntudat, szégyen, fájdalom és bűnbánat nélkül. Felgyógyultunk, amikor többé nem bánkódunk, amikor ismét megálljuk a helyünket, amikor szembe tudunk nézni a valósággal, amikor veszteségünket elfogadtuk nemcsak értelmünkkel, hanem érzelmeinkkel is, amikor teljesen rendeztük magunkkal a veszteséget és újra tudunk a jövőre gondolni. Olyan ez a folyamat, mint a szerelmi dal, amit már elénekeltünk, de a melódia még a fülünkbe cseng. A mély fájdalom, sírás, cselekvéskép­telenség, az ínségesség és a gyásznak az összes heves érzése mérséklődik, és végül megszűnik. Nem felejtettük el a halottat és a veszteséget, de a sajgás elmúlt.

A gyász a legmélyebb bevezetés az emberi élet misztériumaiba, mélyebb és tüzetesebb, mint a boldog szerelem. Mindenki másképp gyászol, van, aki virágot hoz, és van, aki azt teszi, amit a szerettei akartak volna. A gyászban az előrelépés jelenti a kihívást, az, hogy váltsunk, hogy haladjunk. Ugyanis a nagy veszteség azzal jár, hogy az ember vissza akar menni a múltba.

A gyászból kivezető út soha nem egyenes. Lehet, hogy össze vagy törve, de én is. Ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érünk, csupán azt, hogy valakit olyan nagyon és olyan szenvedéllyel szerettünk, hogy elveszteni őt olyan érzés, mintha magunkból veszítettünk volna el egy részt.
A gyásznak nincs rögzített sémája, hiába mondják a pszihológiakönyvek, amiket olvastam. Nincs megszabott időbeosztás, ami előírná, mikor, mit érezzünk. Egyszerűen meg kell birkóznunk a pokollal, ahogyan és amikor lesújt ránk.

A haláloddal meghalt egy részem, többé már nem vagyok teljes ember. Képtelen vagyok élni nélküled, és azt sem tudom, nélküled hogyan lehetek újra önmagam. A családunk most már olyan, mint egy asztal, aminek hiányzik az egyik lába – tönkrement, csonka bútordarab, és most már örökre az is marad. Hiába a halottaink utáni vágyakozás mardosó fájdalma, hagynunk kell őket elmenni, hogy örökre velünk maradhassanak.

Tíz héten keresztül egy nagyon mély utat járunk be, a gyógyulás útját, az elfogadás és elengedés útját. Jelentkezni a székelyudvarhelyi Szent Pió Lelkigyakorlatos Háznál vagy a 0751-830295-ös telefonszámon lehet.
Gyertek, járjuk együtt ezt az utat!

Hajlák Attila-István