Érmihályfalvi családok lelki hétvégéje Sólyomkőváron

0
1156
A találkozó új erőt ad a hétköznapokhoz. Fotók: Nagyváradi Egyházmegye

A szentatya által meghirdetett Szent József-évben, illetve az Amoris Laetitia-családévben a Nagyváradi Egyházmegye több ízben szervezett lelki hétvégét családos csoportok számára Sólyomkőváron. Szeptember 3–5. között az érmihályfalvi családok vettek részt a lelki programon Tóth Attila Levente plébános vezetésével. A programban szereplő műhelyek, elmélkedések, feladatok főképpen a párkapcsolatok megerősítését, az egymásra hangolódást, a párok jobb kommunikációját célozták meg.

Tartalmas hétvége volt, jó érzés olyan emberekkel lenni és beszélgetni, akiket közös cél vezérel, fogalmaz beszámolójában az Aszalós család. Lelkileg feltöltődve és hitükben megerősödve tértek haza a találkozóról. Csorján Anna és Árpád is köszönetüket fejezik ki, hogy részt vehettek az élménydús programokon, beszélgetéseken. A Koczkás–Gábor család szerint a hétvége még jobban összekovácsolta a párokat és a csapatot is. Felidézték a jó hangulatot, a mély gondolatokat, az elcsukló hangon befejezett mondatokat, a könnybe lábadó szemeket. A Gábor család beszámolójában kiemeli, hogy jó volt megtapasztalni Isten közelségét a beszélgetésekben, ami új erőt ad a hétköznapokhoz.

A Chis család szerint jó volt megtapasztalni, hogy a szeretetből fakadó öröm boldog családokat eredményez. Felidézték a pillanatot, amikor a szentmise kezdetén házastársuk fülébe súgva tudtak bocsánatot kérni azért, ha az előző héten valamit elkövettek ellene. A foglalkozások tükröt tartottak számukra, otthonukba hazatérve jobban figyelhetnek erényeikre és hiányosságaikra, ezáltal pedig egymásra. A Bogos család számára külön örömöt jelentett, hogy gyermekeikkel együtt vehettek részt a találkozón.

Aki ide jött, önmagát hozta el, levetkőzve álarcait, írja beszámolójában a Perei család. Aki jelen volt, önmagát hozta el érzéseivel, gondolataival együtt. Önmagát hozta el legféltettebb kincsével, a családjával. Egyénileg, párban, majd csoportban is felfedezhették újra önmagukat, társukat, közös életük lépcsőfokait, értékrendjeit, gyümölcseit. Igazi kegyelem volt a táj szépségében gyönyörködve megtalálni saját lelkük kincseit, megvilágosítva igazi énjüket, akkor is, ha az néha fáj, de minden nap csiszolódnak, s minden nap egy új kezdet, egy újabb ajándék. A szülőknek biztonságot adó érzés volt látni, hogy a lelki hétvége során vigyáznak gyermekeikre, akik közben új barátokra tettek szert és akik olyan jól érezték magukat, hogy nem akartak hazamenni.

A teljes beszámolót elolvashatják a Nagyváradi Egyházmegye honlapján.