Az Ószövetség Isten szeretetének története

0
576

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „És most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek. Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket!
Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet! Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?”

MTörv 4,1-2.6-8

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.

Mk 7,1-8.14-15.21-23

Sokszor elhangzik manapság, hogy „Isten szeret”. Ez a mondat számtalan tapasztalatot rejthet maga mögött. Éppen emiatt lesz ez a mondat annyira rejtélyessé. A szerető Isten képét pedig sokszor szembeállítják az Ószövetség Istenével – mintha ott Isten valaki más lenne, mintha a Krisztus előtti törvény érvényét veszítette volna, mintha a mózesi törvényben Isten nem a szeretetét tárta volna fel a választott népnek, hanem valami legalista-bürokrata voltát, amely a parancsok megszegését lesve várja, hogy mikor büntethet. Igazságtalanok vagyunk az Ószövetséggel, valahányszor ilyen értelemben állítjuk szembe őt a Krisztus által kinyilatkoztatott igazságokkal.
Isten nagy bemutatkozó beszéde, amelyet Mózesnek mond, így szól: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.” (Kiv 34,6-7) És az Ószövetség nem szűnik meg állandóan ismételni Istennek a törvényben és a szövetségben felmutatott szeretetét: „Megjelent neki a távolból az Úr: örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat” (Jer 31, 3) – hogy csupán egy szemléletes példát idézzünk.

A Második Törvénykönyv azt is leírja, hogyan kell az embernek szeretni Istent. A törvényben van benne az út, amely a szeretet helyes útján tart. A híres ima, amelyet a zsidóknak naponta el kellett mondani így szól: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6, 4-5). A szív itt a rabbik szerint az ember akaratát, szándékát jelenti, a lélek az emberi személy éltető erejét, az erő pedig mindazt, amit a személy képességként birtokol. Istent szeretni azonban nem csupán az elvont eszme iránti „értelmi” ragaszkodást jelenti, hanem a teremtett világ iránti aggódást. Csupán a teremtmények iránti gondoskodáson keresztül vezet az igazi Isten-szeretet felé az út.

A rabbik ezt úgy értették, hogy a tízes szám mentén olvasták újra a teremtés lapjait. A hatnapos teremtés elbeszélésben Isten tízszer szól, szavai létrehívnak és áldanak. Ebben a tízszeres megnyilatkozásban pedig a szövetségben adott tíz parancs előképét vélik fölfedezni az értelmezők, és arra figyelmeztetnek, hogy a kőtáblára írt szavak és a teremtésben elhangzott felszólítások elválaszthatatlanok egymástól. A világűr rejtelmeitől egészen az élővilág termékenységét megáldó szavakig az isteni szeretet tárul fel az ember előtt, a tízparancsolat pedig arra hivatott, hogy az ember soha meg ne rontsa ezt a rendet.

Amikor Márk evangélista a hetedik fejezetben Jézus és a farizeusok vitáját írja le, ugyanez a rend van a szeme előtt. A törvény nem más, mint a tízparancsolat, és Jézus hangsúlyozza ennek örök érvényét. Az emberi hagyományok rárakódtak az isteni kinyilatkoztatásra, és az emberi képmutatás sokszor a saját hagyományait őrizve kijátssza az isteni rendelkezéseket. De a helyes sorrendben először Isten szava a mérvadó, és csupán utána következhet mindaz, amit az ember törvényként hozott. A tisztasági rituálék, de még a templomnak adott áldozati adomány sem írhatja felül a tízparancsolatot. Ha a szülőkről való gondoskodás kötelezettsége alól valaki úgy szeretne kibújni, hogy a templomnak adja a támogatást, akkor is az isteni rendelkezés ellen vét.

László István székelyszenttamási plébános