Megosztottság nélküli, egyértelmű tisztelet. Bara Ferenc plébános nyugdíjba vonult

0
4011

Augusztus 1-je a plébániai életben a változás, az új kezdet idejét jelöli, amennyiben az érseki döntés nyomán plébánoscsere történik. Csíkdánfalván 13 év után Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos, plébános saját elhatározása nyomán, életkora miatt nyugdíjazását kérte, így az egyházközség új, fiatal plébánost kap Kovács Károly személyében. Július 25-én a délelőtt 11 órakor celebrált szentmise keretében búcsúzott Bara Ferenc, és búcsúztak el tőle a hívek.

Bár ez esetben a váltás nem radikális elszakadás, hiszen a nyugdíjas plébános a faluban marad, a búcsúzás nem könnyű. És bár az élet rendje, bár a változás mindig valami másnak nyit utat, ami előbb vagy utóbb valami fejlődés kapuját nyitja meg, a búcsúzás könnyes, fájdalmas. Ahogy Bara Ferenc plébános is megfogalmazta, ilyen pillanatokban a férfiszív is elgyengül, az emberi előbukkan az összeszedettség mögül. Elvégre ilyenkor az ember a munkája eredményével néz szembe, s az a pap esetében nem kő és mész, hanem eleven személyek érző lelke.

A pandémia által megnyílt lehetőség, a közösségi média segítségével sikerült félig-meddig a távolból is ott lenni az eseményen, és ez, bárhogyan is nem szeretjük a miseközvetítéseket, e rendhagyó alkalom részesévé tett: hála érte.

Jó és megnyugtató azt látni, hogy egy plébánost 13 év szolgálat után megosztottság nélküli, egyértelmű tisztelet, szeretet övez, és ő maga is, nyugdíjba készülvén, az élet nehézségei nyomán nem megtörten, hanem mély, bölcs, tiszteletteljes szeretettel, kinek-kinek egyenként, valamint az egész közösségnek a szemébe nézve búcsúzik. A plébánosi, papi munkája, papi lelkülete minősítése, ahogyan őszinte szeretettel, szép, igényes műsorral búcsúzik tőle kicsi és nagy, ahogyan a közösséget összeforrasztó eseménnyé nő a búcsúztatás.

Bara Ferencről, a lelkipásztorról és lelki emberről regényt mesél az is, amit felsorolnak, megköszönnek neki régebbi és mostani hittanosai, munkatársai, a falu szülötte, Vizi Elemér jezsuita provinciális. Sokat mond az is, ahogyan ő is szerény, de határozott módon köszön meg minden munkatársnak minden apró gesztust, felajánlást, segítséget. Végül, de nem utolsó sorban a tény, hogy a nyugdíjba vonuló plébános a közösség és az utód örömére helyben marad, is a lelki nagyság, az érettség épületes példája. Szívet melengető elgondolni, hogy ha például Márton Áron-zarándoklatra megyünk, ezentúl is betérhetünk Bara Ferenc egykori titkár tanúságtételére Dánfalvára, és ismét, mindig újra megrendülhetünk a tanúságtevő saját lelki mélységein-magasságain legalább annyira, mint a tanúságtétel alanyán, a “kegyelmes úr” életpéldáján.

Isten segítsen minden elköszönő lelkipásztort ilyen méltósággal visszavonulni, ilyen szép lélekkel követni a közösség immár más vezetésével szárba szökkenő életét, továbbra is, ha távolabbról is, de jelen lenni abban, amit elkezdett, támogatni a folytatást, akárhogyan történjék is az. Isten segítsen minden új helyre érkező kezdő vagy munkáját egy új közösséghez alkalmazkodva végző lelkipásztort! Isten segítsen minden, a hit útján járó plébániai közösséget, hogy szeretettel engedje útjára a korábbit és nyitott szívvel tudja fogadni az újat.

A ma Dánfalváról közvetített búcsúzás reményt ad arra, hogy az igaz lelkiség gyümölcsei meglátszanak, hogy a váltás nem teljes és örök felejtés, hogy az érett hit minden próbát megbír. Abban is biztos vagyok, mindez nemcsak Dánfalván, de más közösségekben is lehetséges valóság.