Elkezdődtek a viharban károsodott nagyszentmiklósi templom javítási munkálatai

0
1855
A tetőzetben tett kárt a vihar. Fotók: Temesvári Egyházmegye

Elkezdődtek a nagyszentmiklósi Avilai Szent Teréz-templom tetőzetének javítási munkálatai a polgármesteri hivatal és a helyi római katolikus plébánia összefogásának eredményeképpen. A födém a június 25-i szélviharban károsodott súlyosan, amikor mintegy 500 négyzetméter tetőburkolatot tépett fel, illetve sodort le a szél.

A nagyszentmiklósi polgármesteri hivatal már másnap, június 26-án közölte, hogy támogatja a tetőzet helyreállítását. Jelenleg a templom oldalfalainál rögzített állványzat felállításán dolgoznak. A munkálatokba a plébánia is aktívan bekapcsolódott.

Köszönik a helyi hatóságoknak, minden jószándékú embernek és támogatónak a gyors és hathatós segítséget. Isten fizesse fáradozásukat.

A munkálatok jelentős értéke miatt a plébánia továbbra is köszönettel fogadja a hozzájárulásokat. Azok a személyek, akik támogatni szeretnék a helyi közösség számára oly kiemelkedő projektet és anyagi áldozatot kívánnak hozni az impozáns nagyszentmiklósi templom megmentéséért és helyreállításáért, az alábbi LINKEN megtalálják a bankszámlaszámokat, ahol ezt megtehetik.

Forrás: Temesvári Egyházmegye