A szubszidiaritás elvéről

0
907
A szubszidiaritás fogalma a latin subsidium szóból ered, ami segítséget jelent. Illusztráció: Pixabay

Az egyház társadalmi tanításában létezik egy nem túl sokat hangoztatott elv, aminek az ismerete segíthetné a közösségek még jobb szerveződését, a hatalmi túlkapások csökkentését, a megfelelő felelősség vállalását. A szubszidiaritás elve azt mondja ki, hogy amit egy személy saját erejéből és képessége révén meg tud valósítani, azt nem szabad a hatásköréből kivenni és a közösségre bízni. Ugyanígy, amit a kisebb és alacsonyabb szinten szerveződő közösség képes végrehajtani és ellátni, arról nem szabad magasabb szinten, netán az érintettek kihagyásával dönteni. Ez az elv az egyének és a kisebb közösségek önrendelkezését hivatott erősíteni és védelmezi azt a felsőbb társadalmi tekintélyek visszaélésétől.

Az elv egyfelől a társadalmi berendezkedésre és államszervezésre vonatkozik, amiben egyfajta egyházi véleményt és álláspontot fejt ki, hogy ezáltal védje a közösségeket a hatalmi túlkapásokkal és a kizsákmányolással szemben, másfelől a politika is beépítette saját fogalomtárába az elvet, így például az Európai Unió megalakulásakor az együttműködés egyik alapelveként fogadta el. Ugyanakkor a hierarchikusan (is) szerveződő egyházi közösség esetében a szubszidiaritás elve garantálja, hogy amennyiben erre lehetőség van, helyi vagy alacsonyabb szinteken hozzák meg a közösségek a döntéseiket, ami így lehetővé teszi az egyház alulról építkezését.

A szubszidiaritás fogalma a latin subsidium szóból ered, ami segítséget jelent. Az elv egyfelől az önsegítés révén a cselekvő személy vagy kisebb közösség azon jogát és kötelességét határozza meg, hogy cselekedeteiért felelősséget vállaljon, másfelől a segítségnyújtás elve révén a magasabb szinten álló hatalom támogatását jelenti, amennyiben az önsegítés már nem elegendő.

Sajnálatos, hogy vannak, akik még a szubszidiaritást is hatalmi eszközként és érvként próbálják használni, a szóból pedig tévesen a latin „alatt” jelentésű sub- előtagot hallják ki, ami valamiféle alárendeltséget sugall. A sajtó, azon belül pedig az egyházi sajtó szabad mozgását és véleménynyilvánítását korlátoznák valamiféle területi alapon, mintegy kisajátítva egy-egy térségben az ott megvalósuló egyházi események sajtóban való megjelenését, maguk számára kizárólagosságot kérve más sajtóorgánumoktól. Ezzel nemcsak a szubszidiaritást, hanem magának a sajtónak a szerepét értik félre. A szubszidiaritás és a sajtó is alapvetően éppen a sokszínűséget gazdagítja, az egyén és a kisközösség, az esetleges kisebbség hangját erősíti. A közösségeinknek és a sajtónak is adjuk meg a kellő bizalmat és felelősséget, hogy így szolgálhassák a közjót!