Gerhardinum-líceum: a kihívások ellenére pozitív hozadékai is voltak az elmúlt tanévnek

0
1677
Gerhardinum-líceum. Fotó: Temesvári Egyházmegye

Kihívást jelentett a pedagógusoknak és a tanulóknak egyaránt a 2020-2021-es tanév, ami már az új típusú koronavírus okozta járvány közepette kezdődött. Az elmúlt tanév értékeléséről és a jövőbeni tervekről Kocsik Zoltán lelkipásztort, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóját kérdezték a temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai. A tanulókat és a tanárokat is megviselte lelkileg a bezártság. A szülők felismerték az iskola nyújtotta értékeket és gyermeküket is megtanulták reálisabban értékelni.

Hogyan zajlott az oktatás az elmúlt tanévben?

Tulajdonképpen a tanévet a megszokott körülmények között kezdtük meg, majd október 23-tól online oktatással folytattuk egészen május 6-ig. Közben az óvodások és az elemi iskolások februárban megint tantermi oktatáson vehettek részt. Márciusban, áprilisban súlyosbodott a helyzet, így maradt az online felület. Összességében tehát 60-70%-ban online, 30-40%-ban osztályteremben oktattunk. Volt olyan helyzet is, amikor a tanulók fele online, másik fele az osztályban tanult, és egy hét múlva cseréltek. A járványügyi szabályok betartása miatt bővítenünk kellett a fiúk bentlakását még hat szobával. Ehhez a Pro Gerhardino Egyesület és a Temesvári Római Katolikus Püspökség nyújtott segítséget. A Pro Gerhardino Egyesület pályázat útján kapott támogatást, amit a szobák bebútorozására fordított.

Mivel tavaly a járványhelyzet sajnos nem sokat javult, az új tanévnyitóra az óvintézkedések szempontjából már felkészültebben várták a tanulókat?

Az új iskolai évet nagyon óvatosan kezdtük, például nem tartottunk közös tanévnyitót. Minden tanár és növendék a saját osztályában nyitotta meg az évet. Az osztálytermeket is úgy rendeztük be, hogy a padok között megtartsuk az egy és fél méter távolságot. Emellett jellemző volt az állandó szellőztetés, fertőtlenítés az osztálytermekben, a konyhán és a bentlakásban, maszkviselési kötelezettség a pedagógusoknak és a növendékeknek, kivéve az óvodásokat. Éppen a napokban tartottunk kiértékelőt a magyar és a román tannyelvű osztályokban oktató pedagógusokkal, és mindegyikük azt mondta, hogy a digitális oktatással körülbelül 60%-át érték el annak az eredménynek, ami normál esetben 100%-os lett volna. A jó tanulók teljesítményén ez kevésbé látszik, a gyengébb tanulók viszont lemaradtak. Voltak olyan növendékek, akik az első félévben nem tudtak bekapcsolódni az online tanulásba, és nem voltak osztályzataik, hogy a tanárok le tudják őket zárni a félév végén. Számukra az oktatási minisztérium a második félév után egyhetes speciális szessziót rendelt el, így ezeknek a diákoknak volt alkalmuk bepótolni az elmaradt órákat és kaphattak osztályzatot.

Ez azt jelenti, hogy egyes tanulóknak nem volt lehetőségük bekapcsolódni a távoktatásba, ami hátrányos helyzetbe hozta őket?

Sajnos igen. Egyeseknek nem volt internethozzáférésük, másoknak a laptop vagy táblagép hiányzott. Májusban a temesvári püspökség adományozott tizenhárom laptopot, ugyanakkor az oktatási minisztérium és a helyi tanfelügyelőség a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (POSDRU) projektjén keresztül 37 laptopot juttatott használatra, egy tanévre a tanulóknak. Ugyancsak ezen a projekten keresztül kaptunk kivetítőket is. A minisztérium, a megyei tanfelügyelőség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közreműködésével támogatást kaptunk abban is, hogy legyen elég szájmaszk, fertőtlenítőszer. Az elmúlt tanévre tehát mindannyian jobban fel tudtunk készülni, voltak konkrét előírások is. Külön kiemelem, hogy a fent említett intézmények nyitottan és támogatóan álltak mellénk. Minden segítség ellenére azt tapasztaltuk, hogy a tanulókat lelkileg nagyon megviselte az egészségügyi zárlat, a bezártság. Különösen vonatkozik ez a kamaszokra, akiknek fontos a kortárs közösséghez való tartozás, a fizikai találkozás, kézfogás, ölelés, udvarlás, beszélgetés. A tanárok számára is nagyon megerőltető volt a digitális oktatás. Voltak hónapok, amikor még az óvodások is csak képernyőn keresztül láthatták az óvó nénit. Nekik egy héten kétszer tartottak internetes felületen foglalkozást, természetesen a szülők közreműködésével, feladatlapokat viszont minden nap töltöttünk fel számukra is a rendszerbe. Így folyt az oktatás az elemi osztályokban, illetve a gimnáziumban és a líceumban is.

Így tehát a szülők szembesülhettek azzal, milyen oktatásban részesül a gyermekük az iskolában.

Igen. A szülők eddig kissé távolról figyelték a tanítók, tanárok tevékenységét, és megkockáztatom, hogy némi elégedetlenség is megfogalmazódott néha a részükről. Most azonban, amikor a gyerekkel végig jelen voltak az órákon és betekintést nyertek az iskolai oktatásba, úgy érzem, hogy változott a véleményük. És ezt nem csupán a pedagógusi munka értékelésére értem, hanem a saját gyermekük értékelésére is. Eddig reggel elhozták a gyermeket az iskolába, délután hazavitték, a maradék idő eltelt bevásárlással, TV-nézéssel, és másnap ugyanez folytatódott. A bezártság idején azonban szülők és gyerekek együtt töltötték az egész napot, és bármilyen furcsán hangzik is, a szülő megtanulta helyesen értékelni a saját gyermekét. Ugyanakkor azt is láthatta, hogy milyen értékeket közvetít a gyermeknek ez az iskola, milyen a tanárok, tanítók hozzáállása, hogyan zajlik például egy hittanóra beszélgetésekkel, didaktikai játékokkal, énekekkel, kisfilmekkel. Ebben sokat segítettek a digitális tankönyvek is.

Hogyan alakult (át?) a tanulók kapcsolata az iskolával?

Összességében elmondható, hogy a tanulók nagyon vágytak vissza az iskolába. Mint már említettem, október 23-tól május elejéig távoktatás zajlott, de a tanulók már novembertől, decembertől egyre gyakrabban kérdezgették, hogy mikor ülhetnek vissza az iskolapadokba. Ott volt az előkészítő, az ötödik és a kilencedik osztály, amelynek tanulói így kezdték meg a tanévet, és gyakorlatilag nem volt idejük megismerni egymást. Az ő esetükben a tanítóknak és az osztályfőnököknek kellett nagyon odafigyelni arra, hogy ezekből a gyermekekből osztályközösséget kovácsoljanak – és mindezt online. A tanárok kisugárzása, rátermettsége, kreativitása, türelme meghatározó volt a távoktatásban.

A 2021-2022-es tanévre történő beiratkozások milyen eredménnyel zárultak?

A magyar és a román tannyelvű párhuzamos osztályokban szinte teljes a létszám.

Hogyan foglalná össze röviden az elmúlt tanévet?

Az érettségi vizsgán a végzősök mintegy 60%-a teljesített jól. Összességében elmondható, hogy sikeres tanévet zártunk. Az elmúlt tanévben olimpiászokat nem szerveztek, de azért a tanulókkal több online versenyen és projektben részt tudtunk venni, és jó eredményt értünk el. A nyolcadik osztályosok országos képességfelmérő vizsgáján elért 78,25% nem rossz teljesítmény. A digitális oktatással párhuzamosan sok tanár egyéni fejlesztő órákat tartott a tanulóknak, és mintegy harminc növendéket tudtunk ily módon felzárkóztatni, különösen, ami a beszédkészséget, kifejező képességet, helyesírást illeti. Igyekeztünk kihasználni az internet és a technika nyújtotta lehetőségeket, és normális keretek között működni.

Forrás: Temesvári Egyházmegye