Resicabánya a város iparosodásának 250 éves jubileumát ünnepelte

0
1530
Fotók: Temesvári Egyházmegye

Július elején Resicabánya a város iparosodásának 250. évfordulóját ünnepelte. 1771. július 3-án Németresicán a Boksánbányáról odaköltözött német kohászok üzembe helyezték az első két vasolvasztót, a Franciscust és a Josephust, ami az ipartelep létrejöttét fémjelezte. A vasolvasztókat a krassóvári P. Michael Grozdich szerzetes pap szentelte fel.

A Bánsági Hegyvidéki Német Demokrata Fórum (Demokratische Forum der Banater Berglanddeutschen, DFBB) a resicabányai Kulturális és Felnőttképző Egyesülettel közösen tavaly számos, ennek az évfordulónak szentelt projektet indított el. A legkiemelkedőbbek természetesen a 2021. július 1-je és 4-e közötti rendezvények voltak.

A Resicabánya – 250 éves ipari történet elnevezésű projekt keretében a resicabányai Alexander Tietz Német Könyvtár udvarán július 1-jén bemutatták a Reşiţa: Viziuni 2 = Reschitza: Visionen 2 (Szerk.: Gheorghe Jurma, Erwin Josef Ţigla) című könyet. Az érdeklődők ugyanott megtekinthették Anton Schulz resicabányai származású, ma Regensburgban élő mérnök és bélyeggyűjtő egyedülálló filatéliai kiállítását, valamint Lucian Duca régi képeslap-kiállítását is.

Az ipartelep születésnapján, július 3-án délután a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem resicabányai kihelyezett tagozata épületének előcsarnokában került sor a Reschitza 250: Zeit und Gegenzeit című tárlat megnyitójára.

Az évforduló alkalmából július 4-én, vasárnap 10.30 órai kezdettel a resicabányai Havas Boldogasszony-templomban Pál József Csaba temesvári megyés püspök mutatott be szentmisét. A liturgia keretében román nyelven Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus segédpüspök, magyar és német nyelven a temesvári főpásztor mondott szentbeszédet. A liturgia zenei szolgálatát a Harmonia Sacra, a Fiamma és a Gaudete énekkarok látták el.

A szentmise végén Ioan Călin Bot segédpüspök felolvasta Ferenc pápa üzenetét, amelyet a Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa, Miguel Maury Buendia érsek továbbított. Végezetül mindkét püspöknek Resicabánya 250-emlékérmet nyújtottak át.

A július eleji jubileumi rendezvények minden résztvevő számára emlékezetesek maradnak.

Forrás: Erwin Josef Ţigla német nyelvű cikke alapján/Temesvári Egyházmegye