A kegyelem munkatársai

0
882

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Ez az Isten igéje.

2Kor 12,7-10

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 6,1-6

Szent Pál apostol második korintusi levele igazából önvallomás. A saját apostoli hivatalának alapjait taglalja, saját hivatását és munkáját védelmezi azokkal szemben, akiket ő szarkasztikusan szuper-apostoloknak nevez (hyperlianapostoloi), és akik távollétében, háta mögött viszályt szítottak a korintusi közösségben. Ha így papszentelések idején van valami vigasztaló Pál apostol üzenetében, akkor az épp az, amit saját hivatásáról mond: nem embertől kapta, nem saját képességeinek mértéke szerint cselekszik, nem elismerésre és nem is anyagi előnyökre vágyik, hanem Isten kegyelme dolgozik benne, és a titkon hallott szó elég meggyőződést ad arra, hogy bátran hirdesse Isten igéjét. Ha végiggondolom, hogy saját képzésem ideje alatt milyen sokan „féltették” a bennem levő hivatást, milyen sokan igyekeztek a diszciplína útjára terelni, milyen sokan „aggódtak” Isten ügye miatt, amelyet majd kezembe veszek, akkor Pál apostol szavai jutnak eszembe és nyugtatnak meg: elég neked az én kegyelmem. Nem kell más, csak a tiszta lelkiismereted, a jó szándékod, és erőssé válsz mindenek fölött, hiszen a kegyelem fölött egyetlen szuper-apostol sem dönthet.
Szent Pál apostol hivatása ebben a kegyelmi erőben gyökerezik. Nem volt ő egy könnyű ember, sok ellenséget szerzett magának, de a bensőjében lángoló tüzet nem tudta kioltani megannyi szenvedés sem.
Amikor saját életére tekint vissza, egy nagy esemény fénylik előtte: az elragadtatás, a Jézus Krisztussal való találkozás, a szó, amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta életét.
Tudja, hogy nem lenne szabad semmivel sem dicsekednie, és bár sok szónoklattani mű állt rendelkezésére, amelyekből tudhatta volna, hogy önmaga dicséretével mások rosszallását váltja ki, vallomásában majd minden szabályt felrúg. Elmondja, mennyit tett Krisztus ügyéért, elmondja, hogy senkinek sem volt terhére, hogy mennyi szenvedést kellett kiállnia, de az igazi érv, amely mindent felülmúl, mégis Isten kegyelme lesz.
Emlékszik, hogy megkísértette őt is a gőg bűne, hiszen az Ige, amelyet hirdetett, magasztos és sokan hallgatták. Ezért tövist kapott testébe. Ez a tövis igazából egy oszlop. Amikor Szent Jeromos lefordította a Szentírást latinra, akkor tért el az eredetitől, és írt tövist az oszlop helyére. Szent Pál arról beszél, hogy teste ahhoz az oszlophoz köttetett, amelyhez az elítélteket szokták kötözni, hogy megostorozzák. Az ő tövise nem más, mint az a szenvedés, amelyet Jézusnak kellett kiállnia a keresztre feszítés előtti ostorozáskor.
Szenvedésében tovább közeledik Krisztushoz. Háromszor kérte az Urat, hogy vegye el tőle. Ebben az imádságban Pál apostol Jézus Getszemáni könyörgését ismétli meg. Az Olajfák hegyén Jézus maga is háromszor borul arcra, és kéri az Atyát, vegye el tőle a szenvedés kelyhét. Természetesen a Miatyánkra való utalásként Jézus folytatja: de legyen meg a te akaratod. Sem Jézus, sem Pál apostol esetében nem szűnik meg a kilátásba helyezett szenvedés. Jézust egy angyal erősíti meg, Szent Pált pedig az égből hallott hang: elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé. Mintha az emberi gyengeség válna az isteni erő megnyilatkozásának feltételévé. Csupán amikor levagdossa magáról az ember a gőg és önteltség hamis hajtásait, csupán amikor visszatér a csendben kapott megerősítéshez, akkor hajtanak ki a kegyelem gyümölcsei. Isten ereje nem elveszi a szenvedéseket, hanem segít elviselni. És a szenvedések arra tanítanak bennünket: nem vagyunk szuperapostolok, hanem csupán a kegyelem munkatársai.

László István székelyszenttamási plébános