Művészek a kulturális örökségért

0
1552
A borpataki Pokol-kastély

A műemlékvédelem kérdése időről időre az emberek fókuszába kerül, persze ez legtöbbször olyankor történik meg, amikor valami visszafordíthatatlan károsodás következik be egy-egy épületben, avagy „meg kéne menteni, valaki csináljon már valamit”. A valódi kérdés azonban az, amivel senki nem szeret szembesülni, hogy ki-ki a maga rendjén, polgárként, szomszédként, helybéliként mit tehet az ügy érdekében – hogyan lehet ő az a valaki. Nyilván, itt most nem a laikus műemlékmentésre, „restaurálásra” kell gondolni, hanem leginkább olyan tevékenységekre, amelyek akár figyelemfelkeltőek, akár kulturális jelentőségűek, akár csak a környék rendbetartására irányulnak, vagy arra, hogy hiába nem kell az a kastélykilincs, tégla stb. már senkinek, nem véletlenül van az ott, nem kell hazavinni.

A pandémia szigorú megszorításokkal teli időszakára nem szívesen emlékszünk vissza, hiszen egyre kevésbé szeretjük, ha megmondják nekünk mit kell tenni. Ugyanakkor ez a periódus számos jó kezdeményezést is életre hívott – akár szükségből, akár kedvtelésből. Egyik ilyen a Kastélyvirágok elnevezésű kezdeményezés, amely néhány művész összefogásával, Cristina Moldovan vezetésével jött létre, és célja az, hogy a Romániában lévő elhagyatott kastélyokra művészi módon (például filmforgatások, fotózások által) hívja fel a szűkebb-tágabb publikum figyelmét.

Pokol Elek nagyon rajongott a fajtalovakért. Korabeli festmény, háttérben a kastélya.

Egyik ilyen kiszemelt épület a Nagybánya adminisztratív fennhatósága alá tartozó Borpatak faluban található Pokol Elek-féle kastély. A művészcsapat virágba öltöztette a romos épületet, és az egykori tulajdonos majdhogynem mesébe illő történetét mutatták be a nagyérdeműnek. (Az elkészült film román nyelvű, angol felirattal.) Nem sokkal a kisfilm elkészülte után az érintett épület átkerült Nagybánya városának tulajdonába, és Cătălin Cherecheș polgármester azt nyilatkozta a Ziarul de Maramureș újságnak, hogy a kastélyt szeretnék felújítani és megnyitni a látogatók előtt. Egyelőre a megvalósíthatósági tanulmány készül. Cherecheș ugyanakkor méltatta Moldovan és társai erőfeszítéseit, amellyel rámutattak az épület és tulajdonosa különleges, figyelemre méltó történetére.

A Kastélyprojekt werkfotója a forgatásról.

Természetesen mindannyian tudjuk, hogy egy műemlék épület felújítása rengeteg munkával és pénzzel jár, és a Románia (de nemkülönben a Magyarország) területén lévő történelmi jelentőségű épületek gyakran siralmas állapotban vannak, egy-egy Kastélyvirág vagy bármilyen más kezdeményezés nem mentheti meg őket a fizikai romlástól. De valamit borítékolhatunk: ilyen és hasonló kezdeményezések segítenek abban, hogy felfedezzük, megismerjük a szomszédunkban lévő értékes épületeket és főként a múlt darabkáit, történeteit, a személyes történelmet.