Érintésre nyitottan

0
1121

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy?” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Meglepő következményei vannak a megtestesülésnek. Isten láthatóvá, hallhatóvá válik, emberi alakot ölt. És a mai evangéliumi részben a hangsúly arra tevődik, hogy érinthető is lesz. A 12 éve vérfolyásban szenvedő asszony így gondolkodik: “Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok”. De Krisztus érintése nem marad észrevétlen. Megfordul, és vallomásra készteti a nőt. Pedig igazán sokan hozzáértek abból a tömegből, amelyik körülötte tolongott.

Harminc-negyven éve kezdték el fölfedezni az érintés fontosságát. Az újszülött érintések nélkül nem tud fejlődni, nem lesz erős immunrendszere, sőt bizonytalan és reménytelen lesz. A másik ember kezében erő van. És a kezével tud igazán szeretni. Az érintésben jóval több van, mint azt elsőre hinnénk. A másik ember érintése mindig szociális gesztus. Nem mindegy, hogy egy követ fogok a kezembe vagy a másik ember kezét. A követ tapinthatom, érinteni csak a másik embert (a másik élőlényt) tudom. Mert nemcsak én érintem, hanem abban a pillanatban, amikor hozzáérek, ő is megérint engem. Kettőnk között, kettőnk bensőjében történik az igazi érintés. Az érzékszerveink közül talán a látásnak és a hallásnak szenteltük a legtöbb figyelmet. A tapintás háttérbe szorult. Amit látunk, az kint történik, tőlünk jó messze, nem föltétlen képes megérinteni. Amit hallunk, az közelebb van, de azt is megtanulhatjuk nem észrevenni. Viszont az érintés nem hagy érintetlenül. Azt szokták mondani, hogy a tapintás érzékszerve a bőr. Pedig bőrünk nem kimondottan érzékszerv. A fájdalmat és a viszketés érzését más idegsejtek szállítják az agyba, mint a hőérzetet, a formák, felületek minőségeit pedig látásunk segítségével képezzük le az agyunkban, a tapintás csupán segíti ezeknek a felismerését. Az érintéssel, még akkor is, ha elsősorban bőrünk felületén történik, a lelkünk kerül kapcsolatba valami mással. Ha igazi érintésről van szó, akkor egy másik lélekkel.

Jézus gyógyításainak nagy többségében egyszerre jelenik meg a lélekre és testre bontott ember két összetevője. A testtel együtt a lélek is gyógyul, és fordítva is így van. Jézus gyógyításai így szentségeinket vetítik előre: egyszerre kell a szentség anyaga és formája, egyszerre van jelen az érzékelhető és a természetfölötti. Talán egyetlen tapasztalatunk sem tanít olyan világosan test és lélek együtthatásáról, mint az érintés. Ha egy szomorú dallam könnyeket csal ki a szemünkből, azt mondjuk: megérintett. Ha egy regény olvasása éjszaka is ébren tart, akkor az írója is képes megérinteni bennünket. De szentségtanilag Isten is érint – a megtestesülés óta egyszerre akar testben és lélekben találkozni velünk. Az illatos krizma, a szentostya vagy a bor, az olaj a testiség meghosszabbításai. A megtestesült Isten anyagának szentségi jelei. Rajtuk keresztül érint az Isten és mi is érintjük őt. Isten csupán a befogadó hiten keresztül képes megérinteni. A hit a kegyelem kapuja, amelyen az isteni ölelések beáramlanak a lelkünkbe. A hit nem üdvözít, Isten üdvözít – de a hitnek nyitva kell állnia az érintésre.

László István székelyszenttamási plébános