A név kötelez: Árpád-házi Boldog Jolán

0
1303
Bíró Jolán Ilona családja körében 2019-ben

Árpád-házi Boldog Jolánt június 15-én ünnepeljük. IV. Béla magyar király és a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária leánya, nagynénje Árpád-házi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga, húga pedig Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme. Bíró Jolán Ilona Nevemhez méltó ,,jóleánnyá” válni… címen vall nevéről és védőszentje ihlető példájáról.

Egyik keresztnevem mai magyar formáját Dugonics András (1740–1818) írónak köszönhetem. Ő használta először 1803-ban a Jolán nevet ebben a formában az Etelka leánya című regényében. A név eredete a görögökre vezethető vissza, akik Jolantha, Jolentha formában használták. A régies magyar forma a Jóleán (jó leány). A második keresztnevem Ilona, a görög Heléna név magyarosított változata (lásd Ladó János: Magyar utónévkönyv).

A Jolán nevet mint apai nagymamám, Lőrinczy Jolán három keresztneve közül a legelsőt, én örököltem. Az Ilona név adására szüleim kötelezve voltak, másképp nagynéném nem vállalta volna a keresztanyaságot, ha nem adják nekem az ő nevét.

Gyermekkoromban nagyon büszke voltam arra, hogy nemesi származású nagymamám nevét én viselem. Az Ilona névnek nem örvendtem, valahogy nem tartottam magaménak.

A név akarva akaratlanul meghatározó jellegű a jellemre nézve. Az ember nem tudatosan, de azonosul vele. Csendes, halk szavú jó gyermek voltam a külvilág számára, de a családban azért néha elszabadult a bennem élő vad oroszlán. Ez utóbbira nem vagyok a legbüszkébb. Egyik ilyen történetem ezt jól mutatja. Az egészen kicsi óvodás Jolán bement a kamrába. Kiválasztotta magának a ,,legfinomabb” kompótot. Ezt bármikor bárki, két nagyobb testvérem is megtehette. Amikor a számban a gyümölcs a legédesebb volt a többiek el akarták venni. Természetesen hadakoztam ellene. Amikor a hat, illetve négy évvel nagyobbak túlerejével szembeni harcot elveszettnek láttam egy ,,Így ni!”-vel elintéztem a csak az enyémnek vélt kompótot. Az egy pillanat alatt a senkié lett, mert szegény üveg alja nem bírta ki a fémkanállal rámért hatást. A meggyszemek a földön gurultak szerteszét. A kómpót leve ruhámat itatta, élénk színűvé festette. Meg is kaptam jutalmamat az okozott kárért, a csetepatéért édesanyám feddő szavain és vesszővel meghosszabbított kezén keresztül. Hiába, a nagy kertes háznak vannak ilyen hátrányai, hogy a vessző közel van és könnyen használható. Egy életre megtanultam, hogy ami az enyém, azt jó megosztani másokkal.

Kisiskolás koromban is kamatoztattam ezt a tudásomat. Édesapám magyarázta meg először nekem nevem jó leány jelentését, de a technikai és e világi dolgok rejtelmeibe is igyekezett be-be vonni, alaposan és egyszerűen magyarázva, ugyanakkor mélyen elgondolkoztatva és rácsodálkoztatva a körülöttünk levő jelenségekre, érdekességekre, látványosságokra. Az imaélet kiművelését is komolyan vette, megerősítve otthon plébánosunk, Ópalotai János hittanórán, szentmiséken elmondott tanításait. Gyakoroltam is a jóleányságot saját értelmezésem szerint. Egyik alkalommal az iskolából hazafele menet megsajnáltam a tömbházakban élő osztálytársaimat. Ők frissen szedett szőlőt nem fogyasztottak soha. Megkértem őket, várjanak a kerítés mellett. Besiettem a kapun. Édesanyámnak felajánlottam segítségemet, hogy felvállalom a kert megszokott ellenőrzését, nehogy a betolakodók, rossz szándékú emberek megkárosítsanak bennünket. Hamar iskoláskötényembe gyújtöttem néhány gerezdet s nagy izgalommal, de még nagyobb szeretettel a bodzafánál állókhoz siettem. Társaimnak boldogan nyújtottam át. A mosolygó gyerekek jóízűen szemelgették a finom csemegét. Szinte repdestem az örömtől. Elégedett voltam a nagy jóval, amit megtettem, elvégre abból, amiből nekünk sok volt, juttattam annak, akinek nincs. Egyszercsak bátyám megsejtett valamit. Amikor a kerítésen át nyújtottam aznap az első fürtöt, a sejtelmes ,,detektív” hirtelen elhesegetett minden örömöt, sóvárgó gyermeket. Megértettem, ami a mienk, az nem mindig az enyém is. Most felnőtt fejjel belátom: tényleg volt annak a jócselekedetemnek árnyéka is.

Harmadik történetem alapjai már kisiskoláskorban vagy még azelőtt rakódtak le, amikor édesapám mellett lábatlankodtam, s ő nagy ügyességgel tanította a kis Jolánt a számtan cseleire, gyors számításaira, fejben. Szerettem a számtant, de egyszer csak valami mégis jobban kezdett vonzani: a tőrvívás. Megmaradtam a 9-esen felüli médiánál, a matematikában már nem mélyültem el annyira. Távolodásom e tudománytól a nyolcadikos vizsga közelében értem aggódó és engem nagyon szerető bátyámtól tanítást, olykor még nyeklevest is hozott, amikor a jóleány nem figyelt. Kilencedikben a ,,tékozló fiú” visszatért a matematikához. Újra feléledt bennem a tudásvágy, e tantárgy iránti szeretet. A ,,jóleány” mint a szivacs itta magába ezen tudomány szépségeit és lassan, főleg felmérő vagy dolgozat környékén köré gyűltek osztálytársai és ő boldogan, szeretettel, egyszerűen magyarázta, amit ő is csak ingyen kapott Istentől, embertől. Hihetetlen öröm töltött el, amikor ilyen formában segíthettem. Segíteni másokon abból, ami akkor az enyém volt, amit Istentől kaptam… ez csodálatos, ez gyönyörű. Ezt abba nem hagyom! Isten megáldotta e törekvésemet, mert tanítva még jobban tudtam én magam is. …és mindnyájan, így együttes erővel leérettségiztünk.

Ennyit a gyermekkori ,,jóleányságaimról”. Hogy most hogyan vagyok hűséges nevemhez, nem tudom, de azt tudom, hogy most is törekszem erre. Hogy ez mennyire sikerül felnőtt fejjel, nem tudom, egy-egy kis útbaigazításra én is rászorulok. Így amikor a bennem rejlő alvó oroszlánt rajtakapom, hogy újra feléledt, szelídétésképpen be-be térek a gyóntatószékbe, így Isten irgalmas szeretetéből erőt merítve továbbléphetek. A bátor nyúl természetem is megpróbál néha visszahúzni a jóra való törekvéseimben, de az a jó, ha azt, amit Istentől kaptunk, továbbadjuk szeretetből, szabadon, Istennek tetszően, mások javára. Ha ez sikerül is néha, csak azt mondhatom, hogy mindez kegyelem.

Egyik barátom mondta egyszer, hogy bármilyen jócselekedet mellett, mivel emberek vagyunk, meghúzódik a kísértés, az érdek még akkor is, ha a legnagyobb jó szándékkal teszi is az ember. Bízom abban, hogy Isten, aki mindenkit szeret, finomít a mi jószándékunkon, és megáldja végtelen szeretetével, emberségünk kísérthető voltán túlmutatva. Így ezek is, mint a mag, még ha emberkéz által is kerülnek a földbe, százszoros termést hozhatnak Isten dicsőségére, az ember javára.

Lehet, hogy nem egészen királyi lélekkel teszem a jót, mint Árpád-házi Boldog Jolán, IV. Béla magyar királyunk leánya, de igyekszem hasonlóvá válni hozzá, mint olyanhoz, aki számomra példakép a jócselekedeteiben, imáiban vagy akár házasságának komoly és hűséges megélésében.

Árpád-házi Boldog Jolán 1235-ben vagy 1239-ben született, ötévesen szülei Krakkóba vitték, nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. 1256-ban felesége lett a kaliszi és gnieznói hercegnek, (Jámbor) Boleszlávnak. Jolán 23 évet élt példás keresztény házasságban, három három gyermeke (Hedvig, Anna, Erzsébet) nevelésével, imádságban, vezeklésben, jó cselekedetekkel teltek napjai. Segített a templomokban, kórházakban, saját kezűleg gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet példája szerint. Férje 1279-ben meghalt, Jolán ekkor fölosztotta vagyonát az egyház és a rokonai között, s visszatért a krakkói udvarba, Kingához, amjd amikor nővére is özvegy lett, beléptek az ószandeci klarissza kolostorba. Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották. Úgy élt, mint mindenki szolgálója. Alázata, rejtetten viselt szenvedései egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját is előre megmondta. 1298. június 11-én halt meg Gnieznóban. Boldoggá avatását 1631-ben indították el. XII. Leó 1827. szeptember 22- én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára. XIII. Leó ezt kiterjesztette egész Lengyelországra. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)


        
MEGOSZTÁS