Tanácsadó az addikciók területén – ez szerepel a vizsga után kézbekapott oklevélen, melyet az a húsz ember kapott, akik a napokban végezték el a Gyulafehérvári Caritas által meghirdetett képzést. Az akkreditált képzést Kedves Rita segítőnővér, addiktológus konzultáns javaslatára indították el. A szenvedélybetegek segítésében nagy tapasztalatú szakember azt látta, hogy a segítő szakmában dolgozók tudástárából többnyire hiányoznak a szenvedélybetegségekre vonatkozó ismeretek.
„A terepen dolgozó segítők bármerre néznek, találkoznak szenvedélybetegekkel, azok megterhelt családtagjaival, és nem tudják, hogyan kell nekik jól segíteni. Ilyenkor mondják a bejáratott, üres szavakat, melyeknek semmiféle hasznuk nincs” – így beszél a képzés indításának szükségességéről Kedves Rita. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Budapesten szerzett addiktológiai konzultáns szakképesítéssel járó tudást is jó szívvel kívánta megosztani másokkal. A Caritas Felnőttképzési Központja lett a partner, hogy Kedves Rita kezdeményezéséből akkreditált képzés legyen, s mivel a világjárvány közbeszólt, a jelentkezők csak online-oktatásban vehettek részt, május 25-én vizsgázhattak.
Felsőfokú, segítő szakmájú személyek vehettek részt Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig, volt köztük családorvos és pszichiáter, pedagógus és pszichológus, szociális munkás és szenvedélybetegeket segítő személy is. Így mindenki a maga területéről hozott példákat olyan témákhoz, mint a függőség kialakulása és formái, élettani hatásai, a szenvedélybeteg és a családi rendszer működése, deformálódása, a segítségnyújtás folyamata, a segítő kapcsolat lehetőségei és csapdái, a segítőhálózat, illetve a függőség kialakulásának és a visszaesésnek a megelőzése. A gyakorlatorientáltság megvalósulhatott annak ellenére is, hogy a csoporttagok élőben nem tudtak találkozni, a modult tanítóktól kapott gyakorlatok elvégzése során kiderült, hol szükséges erősítés. A vizsgának is volt gyakorlati része, melyben egy-egy esetet mutattak be a résztvevők, melyben már használták a frissen tanult szempontokat, módszereket.
Munkájukba is beépítik az új ismereteket
Veres Ibolya, aki önkormányzatnál dolgozik szociális munkásként, elmondta, számára mentalitásváltást eredményezett a képzés: „Naponta szembesülök alkoholproblémákkal, és bevallom, azok az emberek nem szeretett egyének voltak mostanig számomra. Most már tudom: traumatizált emberek, akár én is lehetnék az ő helyükben, szerencsém volt a környezetemmel, hogy én nem kerültem arra az útra. Már nem az alkoholistát, hanem a drámát látom egy-egy ilyen helyzetben, és ez bizony kiégésprevencióként is jó volt számomra.”
Bogos Gyöngyvér, aki a gyermekvédelemnél fiatal felnőttekkel dolgozik, a családi környezet hatásairól tudva meg többet, azt állítja, ma már jobban megérti a problémás fiatalok viselkedését. „A megelőzést tudom beszivárogtatni a munkámba.”
„Mostantól olyan láncszem leszek, aki gyógyuló helyre tudja küldeni azt a pácienst, aki csak segítséggel tud helyrejönni” – fogalmaz dr. Pázmán Enikő családorvos, aki képződő társaival együtt kiemeli annak fontosságát, hogy a csoporttagok egymást megismerve segítőtársakká tudnak válni a szenvedélybetegek segítésében.
Gergely Dóra a Bonus Pastor Alapítvány terápiás munkatársa, aki aktívan részt vesz az utánkövetésben, az utógondozói programokon, de dolgozik a prevenció területén is. Azt mondja, e képzés által felfrissítette tudását, új ismereteket szerzett az addikciók élettani hatásairól, prevenciós módszerekről. „A képzés pozitívumaként tudnám kiemelni azt is, hogy Erdély több térségéből voltak részvevők, a szociális szférában dolgozó szakemberek közül és így a képzés során zajlott tanárokkal, csoporttársakkal való interakciók által is, lehetőségem nyílt, hogy ráláthassak az Erdély különböző térségire jellemző addikciós szokásokra, akár függőségi kultúrára. Ez a rálátás pozitív irányban segít elmozdulnom a munkám hatékonysága szempontjából, mivel a terápiás programjainkra Erdély minden területéről jönnek emberek. Mindezek által arra a felismerésre is jutottam, hogy az addikciók már régen társadalmi problémává váltak, és még mindig nem teszünk eleget a prevenció, vagy akár az orvoslás területén” – fogalmazott Gergely Dóra.
Lesz folytatása a képzésnek
A Tanácsadó az addikciók területén-képzés első évfolyama végzett. Lesz második is, mondja meggyőződéssel a kezdeményező, Kedves Rita. A sokrétű szükség diktálja a folytatást, ezek egyike az a döbbenet, hogy tizenöt oldalnyi olyan kijelentést gyűjtött össze a csoporttagoktól, amelyek a hétköznapjaink részei, és fel sem tűnik, hogy mondjuk, éljük azokat.
Ha csak az alkoholról szólóakból válogatunk, akkor az összeállításban van olyan, hogy az ital kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, és mindenre is jó: ha veseköved van, meleg sört kell inni; ha fáj a fogad, a torkod, öblögesd szilvapálinkával; ha megy a gyomrod, igyál meg egy pohár pálinkát, az majd segít; ha hideg van, az alkohol „folyékony kabát”, felmelegít; egyébként is öl, butít és fertőtlenít. A nap bármilyen szakára van javallat alkoholfogyasztáshoz: a reggeli pohár pálinka meghozza a jókedvet, segíti az emésztést. Ha ebédre is iszik az ember, s délután is kitartóan folytatja, akkor másnap reggelre is van orvosság: kutyaharapást szőrével, mi több, van, aki azt tartja, az alkoholtól jobb a szex. Inni azonban egyedül unalmas, szoktuk is mondani, hogy ökör iszik magában, és megharagszik az, akitől visszautasítják a felkínált poharat, márpedig kínálni kell, mert ha nem tiszteli meg a másik embert, még a végén megsértődik. Ezt meg kell ünnepeljük! – a felkiáltást koccintás követi rendszerint, s ha valaki gyakran felönt a garatra, azt is elnézi a közösség, mert inkább igyon, mint búsuljon, különben is annyit iszik, mint minden átlagos, normális ember és inkább legyen borvirágos az orra, mint vízköves a veséje.
Kedves Rita bevallja, a „szólásgyűjtemény” őt is megrendítette: „Megdöbbentő még számomra is, hogy a társadalmi közeg milyen mértékben biztat alkoholfogyasztásra. Ennyire erős a közösségi nyomás, ezért nem lehet bagatellizálni ezt a kérdést. Megviselt szembesülni ezzel, ugyanakkor arra sarkall, hogy folytassam a segítő, oktató munkámat. Hiszek abban, hogy ez a húsz ember már másként fog a szenvedélybetegséghez viszonyulni, a fenti mondatokra reagálni, és ez azt jelenti, hogy már húszszoros a hatás, mintha én egyedül csinálnám. Hiszem, hogy tóba dobott kövek lehetünk, hullámokat gerjeszthetünk, ami most van, azon változtathatunk, és egyszer joggal kérhetjük számon a fiatalt, hogy miért iszik.”
Forrás: Balázs Katalin/Gyulafehérvári Caritas
