Szent Ignác megtérése

Arturo Sosa jezsuita generális a rendalapító megtéréséről

0
1382

Loyolai Ignác megtérésének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Szent Ignác-év május 20-án kezdődött el, ennek alkalmával a jezsuita rend általános rendfőnöke, Arturo Sosa osztotta meg gondolatait, melyből a Vigilia folyóirat Facebook-oldala, majd a Magyar Kurír közölt részleteket. 

Úgy vélem, a koronavírus hatására kirobbant járvány párhuzamba állítható Szent Ignác megtérésével. 1521-ben a pamplonai csatában egy ágyúgolyó szétzúzta a lábát. Súlyos sérülése ellenére a lovag talpra állt, s ezután új, vallásos életet élt. A mostani válságban is hatalmas károkat szenvedünk és komoly sebeket szerzünk. De veszteségeink arra is esélyt adnak az emberiségnek, hogy új, jobb utakat kezdjen keresni.

Nekünk is szembe kell néznünk a mai kor kihívásaival. A pandémia minket sem kímélt. A jezsuiták között is számos halott és fertőzött van. Április folyamán csak Indiában 28 jezsuita vesztette életét.

Ami Latin-Amerikát illeti, a pandémia ugyanakkor az egész földrészen fokozta az egyenlőtlenséget, az igazságtalanságot és a szegénységet. Kolumbiában robbanásig feszült a hangulat. Most arra van szükség, hogy megtaláljuk a szabadsághoz és a békéhez vezető utat.

Az egyháznak egyidejűleg azonban Venezuelában, Ecuadorban és Brazíliában is támogatnia kell a szenvedőket. Az elmúlt hónapok során ezekben az országokban is sor került tiltakozásokra. A más országokban fellobbant tűz tehát ide is elhatolt. De minden érintett országban ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a szembenálló felek közötti tárgyalások és párbeszéd nélkül nem lehet értelmes megoldást találni.

Forrás: Magyar Kurír