A név kötelez: Szent József

0
569

Bár Alpárnak szólítják, első keresztneve József, védőszentje a Szentírásban hallgatag, példájával inspiráló Szent József, a szótlan, az oltalmazó, az apa, a férj, a nevelő, a munkás… A sepsiszentgyörgyi Tóth József Alpár a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának hallgatója.

Születésem előtt csak annyit lehetett tudni, hogy József lesz a gyermek (egyik!) neve, ugyanis a három évvel előttem született testvérem már megörökölte apai nagytatám nevét, a Györgyöt, tehát rám várt a feladat, hogy anyai nagytatám nevét vigyem tovább, a Józsefet. De mi legyen mellette? Tulajdonképpen nem volt leszögezve, hogy mi is legyen, így születésem után édesapám ment bediktálni a világra jött nevét, neki egyik gyerekkori barátja miatt szimpatikus volt az Alpár név, annak kellemes hangzása is közrejátszott.

Mint az esetek nagy többségében, én is a szüleimtől kaptam a nevemet. Először engem szoktattak ahhoz, hogy az én nevem Alpár, ezek után pedig már én szoktattam a környezetemet hozzá, hogy Alpár vagyok. Amit szinte mindenhol megtalálhatunk ezzel a névvel kapcsolatosan, az a következő: török eredetű (néhány helyen azt is olvashatjuk, hogy magyar-török eredetű), jelentése pedig: hős férfi. Nos, ebből (egyelőre) még csak a férfi igaz rám, hiszen mind a hősködés, mind pedig bármilyen olyan tett, mely maga után vonná a hős jelzőt, kikerült eddig – vagy én kerültem ki. Ezek alapján szinte nyilvánvaló, hogy ezután fogom kiérdemelni, hogy egyszerre férfinak és hősnek is tartsanak az emberek – szóval tessék megjegyezni ezt a nevet!

Érdekes, hogy másik keresztnévként hivatkozom a Józsefre, amikor pedig sorrendben ez az első, sőt más tekintetben is az elsők egyike, hiszen Szent Józsefre, a Szent Szűz jegyesére emlékeztet, aki Máriát követően kiemelkedő helyet foglal el a szentek között, akinek kijár részünkről a protodulia, aki keresztségemtől védőszentem. Nagy név, nagy tisztelet, nagy elvárások…

A név eredete sokunk számára ismerős lehet, főleg ha visszaemlékezünk a Ter 30,24-re, ahol ezt olvashatjuk: „Elnevezte a gyermeket Józsefnek, mondván: »Adjon hozzá az Úr egy másik fiút is nekem«”. Héberül Jószéf, jelentését pedig így foglalhatjuk össze: [Jahve] hozzá ad. Több kérdést felvet, mint amennyit megválaszol. Tekinthetem magam egyfajta Isten általi hozzáadottságnak a családomhoz? Talán – ha figyelembe vesszük azt, hogy szüleim előttem ikreket vártak, akik közül végül egynek adatott meg az élet ajándéka. Vagy talán bennem rejlik olyasmi, amit valamihez hozzá kellene adnom? Fogalmam sincs. Nagy kérdések ezek egy olyan kis ember számára, mint amilyen Tóth József Alpár…

Szent József személye ismerős mindannyiunk számára. Az első, amit kiemelek, ami rám is szinte mindig lenyűgözően hat, az az, hogy egyetlen mondatát, szavát sem találjuk meg a Szentírásban. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy szavak sem voltak szükségesek ahhoz, hogy Istent, az ő szavát kövesse, engedelmes legyen – mintegy szótlanságával. Szótlanságában volt szófogadó.

Ahogyan Incze Dénes az általa összeállított Szentek életében mondja: „elfelejtett szentnek is nevezik”. Elsősorban arra érti, hogy tisztelete csupán a 14. századtól kezdett terjedni, mintegy későn fedezték fel. Ez az én esetemben is így van: már-már elfelejtettem, hogy Szent József a védőszentem, nemigen vettem erről tudomást. Pár hónapja, nagyjából az elmúlt ősszel kezdtem ráeszmélni erre, és lassan, tapogatózva kiismerni, mit is jelent ez. Azóta gyakran megesik, hogy feltekintek ministrálás közben a Szent József-szoborra és szemlélem az igazat, tisztát, oltalmazót. Talán tekinthetem azt is kegyelemnek az életemben, hogy szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomban kereszteltek, oda tartozom, és ha tehetem, ott veszek részt szentmisén – mondhatni közel a védőszentemhez. Fel is teszem magamnak (néha) a kérdést: mit jelent számomra Józsefnek lenni? Nem olyan egyszerű erre válaszolni, hiszen túl sok minden is lehet(ne) egyszerre – csak néhányra való utalás kulcsszavakban: család, apa, férj, nevelő, munka/munkás, egyház, oltalmazó/védő, engedelmesség, becsület, tisztaság stb. Szóval valóban van itt szinte minden jó, de engem már csak az boldogabbá tenne, ha egy-kettőben sikerülne kissé jobban követnem a példáját. Például lehetnék hitelesebb keresztény, aki képes elhallgatni, hogy Isten beszéljen helyette, ő vezesse, és aki engedelmességével válaszol is erre.

Nem tudom megállni, hogy ne szóljak egyik kedvenc szentemről, akivel különleges a kapcsolatom, és akinek sokat is köszönhetek – akit nem mellesleg Józsefnek (is) hívnak, sőt ő maga is nagy József-tisztelő volt: Angelo Giuseppe (József) Roncalli – azaz Szent XXIII. János pápa. Már-már azt mondhatnám, hogy levett a lábamról ismeretségünk elején közvetlenségével, humorérzékével. Úgy négy-öt éve „fedeztem fel”, aztán 2017 decemberéig meghúzódott a tudatalattimban, amikor megéreztem, hogy nekem egy vidám, szeretetteli, emberközeli szentre van szükségem. És nem is volt rest párbeszédpartnerként csatlakozni hozzám, példát mutatni Isten- és emberszeretetre, szükség esetén támaszként, örömömben barátomként jelen lenni, kísérni is engem tanulmányaimban, valamint közelebb Istenhez.

Elégedett vagyok a nevemmel, szeretem a nevem, hozzám illő (vagy én illek hozzá?), szinte minden élethelyzetre, gondra-bajra akad egy védőszentem. Nekem csak annyi dolgom van, hogy tanuljak tőlük. Szóval mi egyebet is kívánhatnék ezen kívül magamnak?

Tóth József Alpár

A teljes írás a Keresztény Szó márciusi számában olvasható a Nevek és sorsok sorozat részeként.

MEGOSZTÁS