A Lélek adományait a közösség javára kamatoztatni – Bérmálás Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön

0
3290
A bérmálkozók lelkére kötötte Kovács Gergely érsek: ne csak a maguk, de az egész közösség javára igyekezzenek adományaikat kamatoztatni

A járványhelyzet miatt tavaly elmaradt a bérmálás, így a főegyházmegye új érseke és segédpüspöke első bérmakörútját tartja.

Székelyudvarhelyen április 17-én, szombaton délelőtt a Szent Miklós-templomban, délután a Kis Szent Teréz-templomban püspöki szentmise keretében Kerekes László segédpüspök bérmálta meg a szentség felvételére felkészülteket.

A délelőtti szentmise keretében 39, a délutáni szentmise keretében 93 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét, és mivel a járványügyi intézkedések miatt a Kis Szent Teréz-templomban csak korlátozott számban lehettek jelen a résztvevők, a templom előtt az erre az alkalomra felszerelt óriás kivetítőn is követni lehetett a szertartást.

Kerekes László segédpüspök homíliájában az evangéliumból kiindulva az első pünkösdről beszélt, a tanúságtételről, megemlítve azt, hogy a bérmálkozók életfaladata tanúságot tenni a feltámadott Üdvözítőről. Kiemelte a bérmálásra való felkészülési idő fontosságát, magát az ünnepet, amelyre az életben bármikor szívesen emklékeznek majd vissza, innen merítve erőt felnőtt keresztény élethivatásuk mindennapi gyakorlásához.

Sepsiszentgyörgyön is két templomban volt bérmálás április 18-án, vasárnap, a Krisztus Király-plébánián és az őrkői Mária, Világ Királynője egyházközség templomában Kovács Gergely érsek szolgáltatta ki a szentséget. Előbbi helyszínen összesen 135 fiatal, az Őrkőn 44 fiatal bérmálkozott. A Krisztus Király-templomban Dávid György, az egyházközség plébánosa fogadta és köszöntötte a főpásztort, a székely ruhába öltözött bérmálkozók verssel és énekkel készültek és hitükről is vallást tettek.

Homíliájában Kovács Gergely érsek a bérmálkozókhoz szólt, a Szentlélek kiáradásáról, ajándékairól beszélt, és buzdította őket: “a célunk…, hogy az örökkévalóságot elérjük”. Arra kérte őket, képességeiket ne csak saját maguk, hanem a közösségük számára kamatoztassák.