A négy éve elrabolt missziós ferences nővér szabadon bocsátását kéri a rend

0
819
Fotók: Fides hírügynökség

A Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Missziós Ferences Nővérek Kongregációja rendkívüli kilencedet tart a kolumbiai származású Gloria Cecilia Narváez nővér kiszabadulásáért, akit négy évvel ezelőtt, 2017. február 7-én raboltak el Maliban. A kiszabadításáért tett erőfeszítések sajnos mind ez idáig eredménytelenek voltak.

Ezt nyilatkozta a Fides hírügynökségnek Noemi Quesada nővér, a kongregáció korábbi rendfőnöknője, aki a következő felhívást tette közzé az emberrablás negyedik évfordulójának előestéjén: „Kérjük az emberrablókat, a lehető leghamarabb engedjék őt szabadon, mert az egészsége megromlott. Gloria nővér sokat szenved, ahogy a kongregáció és a hozzátartozói is. Isten, aki mindannyiunk Atyja, segítsen minket e kérésünkben! Fájdalmunkban tehetetlennek érezzük magunkat a példa nélkül álló emberrablással szemben. Kérjük a keresztény közösség imáit, és kérjük a nemzetközi közösséget, ne felejtse el, hogy egy ember elrablásával emberségünk egy részét is elrabolják.”

„Szerzetesi élete kezdetén ismertem meg Gloria Cecilia Narváez nővért – mondta a Fides hírügynökségnek Noemi nővér. – Már fiatalkorában megmutatkozott nevelői tehetsége, ennek megfelelően arra készült, ezen a téren teljesít majd szolgálatot. Számos nevelési intézményben dolgozott. A Kolumbia déli részén található samaniegói kollégium volt a legutóbbi intézmény, amelynek igazgatónője volt, majd misszionáriusi küldetésének első lépései a Mexikó déli részén található Apatzingán (Michoacán állam) felé vezettek. Különleges felkészítést követően a benini Boukoumbéba küldték, szintén nevelőként. Az itt töltött hat év alatt Afrika és népe egészen magával ragadta őt. A kongregáció ezért Maliba, Karangassóba küldte, az ottani tevékenység felelőseként. A rendtársait vezette a városban, akik missziós szolgálatot végeznek az egészségügyi központban, egy árvaházban, egy nőket támogató központban – mely hétszáz nő írásra és olvasásra tanítását vállalta a falvakban –, valamint a helybéli gyermekek és fiatalok hitoktatásában is részt vesznek.”

Noemi nővér így jellemezte röviden az elrabolt apácát: „A nővérek iránti szeretete, a kapcsolataiban tanúsított egyszerűsége és szívélyessége, lelkisége és imaélete rendkívül közel hozták Istenhez és az emberekhez. Ez arra indította, hogy még többet törődjön a szegényekkel, és kreatív megközelítéssel új megoldásokat találjon a hozzá fordulók legsürgetőbb problémáira.” Szeretetének és nagylelkűségének utolsó hősies tettét épp elrablásakor hajtotta végre, számolt be róla egykori rendi elöljárója: „Amikor az emberrablók elfogták a kongregáció egyik tagját, ő előjött búvóhelyéről, és azt mondta nekik, ő itt a legfontosabb felelős vezető, engedjék el rendtársát. Az emberrablók szabadon engedték a másik nővért, és végül Gloria nővért vitték magukkal.”

A kolumbiai Gloria Cecilia Narváez Argoti nővért, a Mária Szeplőtelen Szívéről Nevezett Missziós Ferences Nővérek Kongregációjának tagját a Mali déli részén fekvő Karangassóban végzett missziós szolgálata idején rabolták el 2017. február 7-én este. Helyi idő szerint 21 óra körül fegyveres férfiak egy csoportja tört be a plébániára, az addig nyugodtnak és viszonylag biztonságosnak tartott koutialai térségben, s magukkal vitték a nővért. Július 1-jén az Al-Káida terrorszervezet mali csoportja titkos internetes hálózatán keresztül közzétett egy videofelvételt, melyen Gloria nővér és a dzsihadisták által elrabolt további öt külföldi túsz is látható volt. Nagyjából egy évvel később, 2018 januárjában újabb videó jelent meg az interneten, melyben a látszólag jó állapotban lévő nővér Ferenc pápa közbenjárását kéri a kiszabadítása érdekében.

Gloria nővér édesanyja, Rosita Argoti de Narváez 2020 szeptemberében, 87 évesen hunyt el a kolumbiai Pastóban. Az utolsó pillanatig élt benne a remény, hogy újra magához ölelheti lányát.

A 75 éves francia önkéntes segítő, Sophie Petronin – akit Pierluigi Maccalli misszionárius atyával és más nyugati túszokkal együtt 2020. október 8-án engedtek szabadon – arról számolt be, hogy Gloria nővér életben van, de orvosi kezelésre szorul. Fogsága java részét a kolumbiai nővérrel töltötte, egészen október 5-ig, amikor Petronint szabadon bocsátása céljából átszállították, körülbelül harminc különböző táboron át.

Bamako érseke, Jean Zerbo bíboros a dzsihadisták fogságában maradt összes túsz szabadon bocsátását kérte: „Valahányszor imádkozunk, Gloria nővér és az összes többi túsz kiszabadulásáért is fohászkodunk az Úrhoz. Nagy megaláztatás ez Mali számára. Ők azért jöttek, hogy jót tegyenek, és a haramiák elrabolják őket, mintha rabszolgák volnának. Ez országunk szégyene.”

Mali Köztársaság nyugat-afrikai állam, a térség második legnagyobb országa. 1960-ig Franciaország gyarmata volt Francia-Szudán néven. 2009-es becslés szerint a lakosság 94,8 százaléka muszlim, 2,4 százaléka keresztény (főleg római katolikus), 2 százaléka animista. Mali a világ egyik legszegényebb országa; a lakosság 29 százaléka alultáplált, 50 százaléka nem jut tiszta ivóvízhez.

Forrás: Fides hírügynökség/Magyar Kurír

MEGOSZTÁS