A nagyszülők a nemzedékeket összekötő láncszem

Ferenc pápa megalapította a nagyszülők és idősek világnapját

0
1051
Illusztráció • Pixabay

Miután 2021-re Ferenc pápa meghirdette a család évét, bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek ünnepnapját is. Ezt a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után jelentette be. A nagyszülők és idősek világnapját az egész egyházban július 26-án, Szent Joachim és Anna liturgikus emléknapja táján tartják majd, a hónap negyedik vasárnapján.

Beszédében a pápa azt mondta, a nagyszülőket gyakran elfelejtik: „Elfelejtjük, hogy mekkora gazdagságot jelent a gyökerek őrzése és az, hogy e gyökerek továbbéljenek a következő nemzedékekben”. Ferenc pápa, aki maga is 84 éves, ilyen értelemben nevezte az öregséget ajándéknak.

Ferenc pápa utalt rá, hogy február másodika Jézus bemutatásának ünnepe, amikor Simeon és Anna, mindketten idősek, a Szentlélektől megvilágosodva, felismerték Jézusban a Messiást. A Szentlélek az idősekben ma is a bölcsesség gondolatait és szavait éleszti fel: hangjuk azért értékes, mert Isten dicsőségét énekli és őrzi a népek gyökereit – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd így folytatta: „Az idősek arra emlékeztetnek minket, hogy az öregség ajándék és a nagyszülők a nemzedékeket összekötő láncszem, hogy átadják a fiataloknak az élet és a hit tapasztalatait. A nagyszülőkről olykor elfeledkeznek, mi pedig elfelejtjük a gyökerek megőrzésének és továbbadásának gazdagságát” – mondta a pápa.

Ezt követően jelentette be az új világnap bevezetését e szavakkal: „Elhatároztam, hogy megalapítom a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet az egész egyházban minden évben július negyedik vasárnapján tartunk, közel Szent Joachim és Anna, Jézus nagyszülei liturgikus emléknapjához (ami július 26-án esedékes). Fontos, hogy a nagyszülők találkozzanak az unokákkal és az unokák találkozzanak a nagyszülőkkel, mert ahogy Joel próféta mondja, a nagyszülők unokáik előtt fognak álmodni, nagy kívánságaik lesznek, a fiatalok pedig erőt merítenek a nagyszülőkből, profetizálva haladnak előre. Február másodika éppen a nagyszülők és unokák találkozásának az ünnepe” – hangzott a pápa bejelentése.

A bejelentés alkalmából a Vatikán közleményt adott ki, ebben jelzik, hogy az új világnap ünneplésének dátuma Szent Joachim és Anna ünnepnapja, ők a hagyomány szerint Jézus nagyszülei. A közlemény arra is emlékeztet, hogy a 2021-es család éve március 19-én, Szent József ünnepnapján kezdődik el. A dokumentum halaszthatatlannak nevezi az idősek pasztorációját minden keresztény közösségben. Az idősek korosztálya „lelki és emberi gazdaság”, szemben a mai világban tapasztalható, az időseket „selejtező” kultúrával. Ferenc pápa a tervek szerint és ha a járványhelyzet megengedi, személyesen vezeti majd ez év nyarán az idősek első világnapját a Szent Péter téren tartandó ünnepléssel. A Vatikáni Rádiónak a bejelentéshez fűzött kommentárja emlékeztet arra is, hogy Ferenc pápa megválasztása óta szorgalmazza az időseket övező hálátlanság „légüres terének” betöltését.

„Mi, idősek, emlékeztethetjük az ambiciózus fiatalokat arra, hogy a szeretet nélküli élet kietlen. Mi mondhatjuk el a félelmet érző fiataloknak, hogy a jövőtől való szorongás legyőzhető. Mi taníthatjuk meg a saját magukba szerelmes fiataloknak, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni”  –idézte Ferenc pápát a vatikáni sajtó.

Forrás: Vatican News, MTI