EVANGÉLIUM
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A Gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. (Lk 2,36-40)
Tegnap Simeon, az istenfélő férfi, ma pedig Anna, az idős özvegy prófétaasszony emeli karjaiba a Kisdedet. Korábban pásztorok és királyok ismerik fel benne a világ Megváltóját. Istennek mindenkivel van egy terve a világban: legyen az pásztor, király, hithű egyháztanácsos, vagy napi templomba járó özvegyasszony. Az ilyen „Anna-asszonyok” jelentik egyházunkban a folyamatosságot a múlt és jövő között, mert Isten nem akar „mindenáron” újítást, és nem akar csak derűs és dinamikus követőket. Isten mindenkit a maga élethelyzetében használ fel az üdvösség művének megvalósításában: a fiatal Máriát, a radikális Keresztelő Jánost, Dávid királyt, a halász Pétert, de még a keresztény-üldöző Pált is. És talán engem is…
Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója
