Webkonferencián mutatták be az Edumodul online platformot

1
189
Bemutatták az Edumodul online platformot

Eltérő fejlődésű gyermekek fejlesztésében érdekelt szakemberek és szülők nyertek betekintést az új, online felület működésébe. Edumodul – online platform az eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztésének támogatására címmel szervezett webkonferenciát november 12-én a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.

Az esemény keretében az Eltérő fejlődésű gyermekek fejlesztése online támogatással elnevezésű Erasmus+ projektben részt vett szakemberek mutatták be a projektnek köszönhetően létrehozott online fejlesztő platformot, amely magyarul, románul, szlovákul és angolul is elérhető. A projektet a nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület a kassai Centrum Libertával és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel partnerségben valósította meg.

Az esemény házigazdája Gnandt Gábor, a Caritas szatmárnémeti Szent József Rehabilitációs Központjának gyógypedagógusa volt, aki maga is aktívan részt vett az e-learning platform kidolgozásában.

A konferenciát Román János Caritas-vezérigazgató nyitotta meg, majd Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke mutatta be a kétéves projektet, amelynek keretében az e-learning platform létrejött, betekintést nyújtva a felület felépítésébe is. A platform hat fejlesztési terület köré épül, ezek a nagymozgás, finommozgás, szocializáció, kommunikáció, önállóság és gondolkodás. Az egyes fejlesztési területek modulokat tartalmaznak, a modulok pedig leckéket, amelyekhez kép- és videóanyag is társul – tájékoztatta a résztvevőket Kisari Károly.

Sînziana Cristea, a Szatmár Megyei Nevelésügyi Erőforrás és Tanácsadó Központ igazgatója az online térben zajló oktatás lehetőségeiről és korlátairól beszélt, megosztva a résztvevőkkel a pandémia ideje alatt összegyűjtött tapasztalatait. Az előnyök és hátrányok feltérképezése és mérlegelése után végkövetkeztetése az volt, hogy az online oktatás révén az oktatási rendszer mindenképpen korszerűsödik.

Kósa Attila Kálmán, a Szent József Rehabilitációs Központ vezetője a platformmal kapcsolatban három fontos tényezőt emelt ki. A platform használata hozzáférési nehézségekbe ütközhet mind a szülők, mind a pedagógusok részéről a megfelelő technikai felszereltség hiánya és a digitális kompetenciák alacsony szintje miatt. Hangsúlyozta, hogy a platform felnőttek számára készült – szakembereknek és szülőknek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az online felület minden előnye mellett támogatja ugyan a szemtől szemben zajló terápiát, de semmiképpen nem helyettesíti azt.

Fülöp Orsolya gyógypedagógus, a projekt szakmai vezetője részletezte a magyar nyelven elérhető szófelismerési modult, amelyet ő maga dolgozott ki egy amerikai módszer alapján olyan gyerekek számára, akik számára auditív észlelési nehézségek miatt az olvasás elsajátítása a hagyományos módszerrel nem vezet sikerhez.

Szélig Éva gyógypedagógus, a Rejtett Kincsek Down Egyesület munkatársa a Ki játszik ilyet? Kommunikáció- és beszédfejlesztő zenei modul gyermekeknek című magyar nyelven elkészült modult mutatta be, Ódor Fruzsina Anna pedig A szociális készségek fejlesztéseinek lehetőségei autizmussal élő gyermekeknél című modulról beszélt.

Gnandt Gábor gyógypedagógus ismertette meg a résztvevőkkel A táplálás és gyarapodás zavarai csecsemő és kisdedkorban, avagy 0-36 hónapos eltérő fejlődésű gyermek gondozása otthoni környezetben elnevezésű román modult. A modul kidolgozásában Gnandt Gábor mellett a Szent József Rehabilitációs Központ több munkatársa is részt vett, köztük: Kósa Attila Kálmán orvos, Bándi Andrea szociális munkás, Lieb-Nemes Andrea és Szabó Tímea gyógypedagógusok, valamint Szátvári Emese Vojta-terapeuta, fiziokinetoterapeuta.

Soltész György, a Centrum Liberta projektmenedzsere a Finommozgás fejlesztési területen belül elérhető, szlovák nyelvű Finommotorika fejlesztő leckék mozgáskorlátozott gyermekek számára című modulról tájékoztatta az érdeklődőket.

Az esemény végén Gnandt Gábor felkérte a résztvevő szakembereket, hogy készítsenek és töltsenek fel anyagokat a platformra, akár magyar, akár román nyelven, és használják a https://edumodul.hu/hu/ felületet a hagyományos, szemtől szemben zajló terápiás foglalkozások változatossá tételéhez, illetve azok kiegészítésére.

Palincas Erika