Sokakat mi, magyarok mentettünk meg az éhenhalástól

Kuzmányi István a nigériai segítségnyújtásról

0
1858
Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője. Fotók: Ambrus Marcsi

Humanitárius katasztrófahelyzetet okozott a világjárvány Nigériában. Testvérportálunk, a Magyar Kurír arra kérte olvasóit, Szent Márton napján imáikkal és adományaikkal segítsék az éhezőket. A NEK Kuzmányi Istvánnal, a lap főszerkesztőjével beszélgetett a kezdeményezésről.

Mi volt a célja a Szent Márton napjára meghirdetett kezdeményezésnek?

Az elmúlt években sokszor tudósítottunk a dr. Csókay András és dr. Fodor Réka által a nigériai Onitshában végzett orvosmisszióról. Szembesülve azokkal a körülményekkel, amelyek között dolgoznak, egyértelmű volt, hogy melléjük állunk, bemutatjuk tevékenységüket és az ottaniak életét. A szentmisén megvalljuk, hogy hiszünk a katolikus egyházban, amely „egyetemes”, azaz olyan, mint ahogy Szent Pál leírja: „a test sem egy tagból áll ugyanis, hanem sokból.” Tehát, ha valahol nélkülöznek az emberek, oda kell irányítani a figyelmünket.

Amikor tavasszal kitört a járvány, Nigériában humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki. Ebben a régióban elképzelhetetlen a nyomor: az emberek napi jövedelme az 1 dollárt sem éri el, nincs áram, nincs ivóvíz… Amikor a járvány kitört és az emberek karanténba kerültek, sem pénzük, sem lehetőségük nem volt élelmet vásárolni. Tavasszal és nyáron is kértük olvasóinkat, hogy segítsék adományaikkal a nigériaiakat. A pénzből az alapítvány rizst vásárolt, és a helyi érsekség és plébániai hálózaton keresztül eljuttatta a rászorulóknak. Szeptemberben Onitsha érseke, Valerian Okeke levelet írt Erdő Péter bíboros úrnak, amiben úgy fogalmazott, hogy sokakat mi, magyarok mentettünk meg az éhenhalástól. Sajnos a járványnak még nincs vége, ezért arra gondoltunk, hogy Szent Mártonhoz hasonlóan, aki még pogányként odaadta köpenye felét egy koldusnak, mi is segítsünk adománnyal és imádsággal az Onitshában élőkön. Jó megtapasztalni, hogy az ügyünk mellé mint védnök odaállt Erdő Péter bíboros és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke.

Más nehézségeivel, nyomorúságával szembenézni sokszor nehéz, hiszen ez gyakran kívül esik a komfortzónánkon. Mennyire szolidárisak az emberek, mennyire tudnak nyitni mások problémái felé?

Sokszor gondolkodunk úgy, hogy a világ rossz – s ez az érzés a mostani helyzetben különösen fölerősödik. Emiatt hajlamosabbak lehetünk bezárkózni. Ugyanakkor ne feledjük, hogy Isten a saját képére formált bennünket, s Isten egyik legfőbb tette, hogy mindig szeret adni. Ezt ünnepeljük karácsonykor is abban a titokban, hogy az Atya nekünk ajándékozta Fiát. Az adni akarás tehát ott van minden ember lelkének mélyén – ez istenarcúságunk titka. A felhívásainkra mindig érkeztek támogatók, adományok: tavasszal, nyáron és most is. Réka és Okeke érsek azt mondja, ez maga a csoda, és számomra is az, hiszen hiteles példáját láthatjuk az önzetlenségnek, a szolidaritásnak. Olybá tűnik, az emberek jók, a szívük pedig nyitott. A mostani felhívásunk kapcsán már több millió forint érkezett az Afréka Alapítvány számlájára. A legtöbb adomány 1000 és 10 000 forint között mozog, ami azt jelenti, hogy a Szentírásban szereplő szegény asszony két fillérjéből jött össze ez az összeg – és ezt mi csodaként éljük meg.

A járvány nagyon sok nehézséggel jár együtt, de mi az, amit ebből a helyzetből jóra fordíthatunk?

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek az idei csíksomlyói búcsún tartott prédikációjában elmondott egy történetet: egy idős ember a tanyáján gazdálkodott a fiával. Egy vihar során lovaik megijedtek és elkóboroltak. A szomszédok sajnálkoztak, ám a bölcs öreg azt kérdezte: honnan tudjátok, hogy ez rossz? Pár nap múlva a lovak sokadmagukkal tértek vissza, mert velük jött néhány vadló is. Az emberek örültek, ám a bölcs így szólt: Honnan tudjátok, hogy ez jó? A vadlovakat az öreg fia be akarta törni, de leesett az egyik lóról és eltörte a lábát. A szomszédok együttéreztek, de az öreg megint feltette a kérdést: honnan tudjátok, hogy ez rossz? Neki lett igaza: háború tört ki, besorozták a fiatal fiúkat, ám az öregember fia a törött lába miatt nem tudott menni. Ezt a példát azért mondtam el, mert sokszor alakul úgy, hogy a jó rossznak, a rossz pedig végül jónak bizonyul. Úgy látom, a vírus nagyon sok jót (is) hozott, hiszen megerősödtek emberi kapcsolataink, jobban figyelünk, segítünk egymásnak. Hiszem, hogy mindez előhívja istenképűségünket: ennek tulajdonítom, hogy nem bezárjuk, hanem kinyitjuk a szívünket egy-egy ilyen gyűjtés során.

Számodra mit jelent Szent Márton példája?

Sokszor bele sem gondolunk, akár rosszat, akár jót cselekszünk, hogy azt mindig Jézussal tesszük – amint felsejlik a szenthez kapcsolódó legismertebb történetben, a köpenyátadás után. Egy személyes példát hadd mondjak el: egyszer Vigyázó Miklós plébánossal voltunk lelkigyakorlatos táborban. A szentmisén a Miatyánknál az atya arra kért minket, hogy álljuk körbe az oltárt kézen fogva, majd lépjünk közelebb az oltár közepéhez, ahol addigra már ott volt az Oltáriszentség. Ezután pedig azt kérte, hogy lépjünk hátrébb. Mi ennek az üzenete? Amikor közelebb léptünk az Oltáriszentséghez, azaz Jézushoz, akkor egymáshoz is közelebb kerültünk, amikor pedig távolabb álltunk meg, Jézustól és egymástól is eltávolodtunk kissé. Ennél szebben nem is lehetne a Szent Mártonhoz kapcsolódó csodát vagy Jézus üzenetét megjeleníteni, s hiszem, hogy a most meghirdetett akciónk által nemcsak Istenhez, de egymáshoz is közelebb kerülünk.

Forrás: NEK