Új s új szentek

0
1949
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
(Mt 5,1-12a)

Mindenszentek ünnepén eszünkbe kell jusson, hogy az egyházunk arculatát a szentek határozzák meg. A keresztény ókor szentjei, a sok vértanú és egyházatya megérinthet bennünket, de időben nagyon távol állnak tőlünk, sok korlátot kell átlépjünk, hogy megérthessük nagyságukat. A középkor szentjeit főleg a csodás tettek veszik körül, a szigorú szerzetesi élet; a vonzást, amelyet korukban gyakoroltak, sokszor elérhetetlen, számunkra idegen küzdelemként közvetíti a történelem. Szerencsénkre az életszentség útjai állandóan tágulnak, korunk is számtalan hőst adott a világnak, akik közelségük miatt sokszor nagyon vonzóak tudnak lenni.

Egyik ilyen szent a Rómában született Chiara Corbella Petrillo. Ő olyan hős, akinek szentté avatási ügyét elkezdték, de még nem tisztelhetjük a boldogok között. Az 1984-ben született gyerek saját családjában mély katolikus nevelést kapott. 2002-ben Medjugorjében vett részt egy zarándoklaton, itt ismerte meg szerelmét, Enricót. 2008-ban házasságot is kötnek a csodálatos Assisiben, nemsokára Chiara várandós lesz. Örömüket beárnyékolja, hogy a gyereknél rendellenességek vannak, és az orvosok nem sok jót jósolnak nekik. Mégis úgy döntenek, hogy a gyereknek meg kell születnie. 2009. június 10-én megszületik Maria Grazia Letizia, aki születése után mindössze fél órát él. Chiara megható szavakkal ecseteli azt az örömöt, amit számára ez a félóra jelentett, amíg láthatta és kezében tarthatta újszülött gyermekét. Nemsokára újabb gyereket vállalnak, ezúttal a vizsgálatok azt mondják: fiuk fog születni. Sajnos ennek a gyereknek is hiányoznak a végtagjai, nem él sokat születése után. Chiara és Enrico genetikai problémákra gyanakszanak, de az orvosi vizsgálatok cáfolják. Harmadik gyereküket várják, aki szintén fiú, és a Francesco nevet viseli. A terhesség ötödik hónapjában azonban kiderül, hogy Chiara rákos beteg. Az első kezelést megkapja, de a második már ártana a születendő gyerek életének. Chiara úgy dönt, hogy nem kéri a második kezelést, hanem világra hozza fiát. 2011. május 30-án egészséges kisfiút hoz világra – úgy tűnne, öröme teljes, csupán a rákos betegséget kellene még legyőznie. Sajnos a késői bavatkozás nem képes megmenteni Chiara életet: az áttétes rák legyőzte.

Chiara – ha nem tévedek – az első olyan szentté avatandó személye az egyházunknak, aki a karizmatikus megújulásból nőtte ki magát. Férjével rendszeresen eljártak a karizmatikus összejövetelekre, ezeken Chiara és férje, Enrico rendszeresen beszámoltak életük fordulatairól, gyerekeik sorsáról, Chiara szenvedéséről. Ugyanakkor Chiara sok internetes videón feltűnik, árad belőle a boldogság – amely szokatlan és érthetetlen egy olyan anya arcáról, aki két gyermekét elveszítette, és a harmadik életéért már sejtette, hogy a sajátjával fizet. Chiara temetése végignézhető ma is az internetes videómegosztókon. Nem gyász, nem szomorúság van a szertartásban, inkább karizmatikus társainak öröme, hogy Chiarában égi közbenjárót kaptak, hogy életükben egy szentet ismerhettek.

Nem feledkezhetünk meg Carlo Acutisról sem, egy új boldogról, aki 1991-ben született, és rövid élete alatt olyan hősies fokon gyakorolta a keresztény hitet, a kitaszítottak segítségét. Idén október 10-én Assissiben boldoggá avatták. Szenvedélye volt az informatika – sokan arra számítanak, ez a 2006-ban leukémiában elhunyt tinédzser lesz az informatikusok védőszentje.

Egyházunk arca állandóan gazdagodik. Mindenszentek napján két gazdagító vonást akartam felvillantani, lehetséges példaképnek állítani.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2020/44. számában.