Szent István szellemében neveljük a fiatalokat!

1
1400

Szent István komolyan vette a hitét, és elhatározását, hogy népét a kereszténységbe vezesse – mondta az egyházmegye fővédőszentjének ünnepén Schönberger Jenő püspök.

A székesegyházban ünnepelt augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a szatmárnémeti közösség, ahol a hagyományoknak megfelelően reggel 9 órától Schönberger Jenő püspök mutatott be szentmisét.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fővédőszentjének liturgikus ünnepén, a bevonulás után az összetartozás érzésének adott hangot a főpásztor: „Valóban összetartozunk, mi, akiket Szent István királyunk a Boldogságos Szűzanyának ajánlott. Legyen ő közbenjárónk, a Szűzanya pedig pártfogónk Istennél, könyörögjön minden szükségünkben és minden fájdalmunkban.”

Szentbeszédében Schönberger Jenő püspök Szent Istvánt méltatva kiemelte, ő keresztény jövőt biztosított népének: „Szent István, amikor megkeresztelkedett, komolyan vette hitét, és elhatározását, hogy népét a kereszténységbe vezesse. Ő és a családja ezen az úton haladt, és olyan példát adott, amely valóban élhető jövőt kínált egy egész népnek. Első sorban ő maga építette az életét sziklára, ezzel a példájával pedig előttünk jár ma is. Kell, hogy az ő szellemében neveljük a fiatalokat, az ő szellemben óvjuk őket a tévutaktól. Megpróbáltatások árán lehet csak Krisztusnak az útján járni, de Szent István vállalta, mert hitte, népének ez válik a javára.”

Az áldozást követően Schönberger Jenő püspök megáldotta az új kenyeret, majd a záróáldást követően a jelenlevő közjogi tisztségviselők és a különböző intézmények, közösségek vezetői, képviselői koszorút helyeztek el a székesegyház Szent István mellékoltáránál.

A szatmári egyházmegye sajtószolgálata