Dumitru Stăniloae – a kritikus partner

Közelebb hozni a teológiát

2
376
Dumitru Stăniloae. Fotó: basilica.ro

Dumitru Stăniloae román ortodox teológus igazi szaktekintély a 20. századi nemzetközi hittudományban. A görögkeleti dogmatika képviselője egyszerre volt az ortodox–katolikus párbeszéd résztvevője és a konfliktusok embere. 1903-ban, tehát az osztrák–magyar fennhatóság idején született a Brassó megyei Vledényben, evangélikus szászok szomszédságában. Ez a korai tapasztalat meghatározta egész életen át tartó felfogását: életcélja a hit és a nemzet védelme volt. Így dogmatikai és patrisztikus munkásságát csak úgy érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy számára ez népszolgálatot is jelentett.

A szélsőségek emberének is tekinthetjük mind életpályája, mind teológiai felfogása tekintetében. Fiatal paptanárként a szélsőjobboldali nacionalista mozgalmakkal szimpatizált, míg később a hivatalos források szerint a kommunista hatalommal is jó viszonyt ápolt. Ilyen nagy távolságokat tett meg munkásságában is az ökumenikus mozgalomban való aktív részvételtől a katolikus teológiával folytatott polémiáig. Épp ez teszi gazdaggá, érdekessé Stăniloae személyiségét és művét. Viszont megállapítható, hogy rendkívül tehetséges, széles látókörű, több nyelven beszélő, igen művelt ember volt, aki új lendületet adott a kelet-európai ortodox teológiának.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát.

Stăniloae munkássága alapvetően két területet ölelt fel: a patrológiát és a dogmatikát. A 20. század első felében az ortodox teológiai képzés nagyrészt az egyházatyák tanulmányozását jelentette, ennek az irányvonalnak felel meg a Filokália lefordítása román nyelvre. A patrisztikus szemlélet meghatározta Stăniloae dogmatikai nyelvezetét is, viszont tovább is lépett, figyelmét a késő középkori bizánci egyházi írókra összpontosította, akik közül a legfontosabb Palamasz Szent Gergely volt, aki kidolgozta a teremtetlen energiák tanát. Eszerint Isten örök erőmegnyilvánulásokkal fejti ki megváltó tevékenységét a teremtett világban. Ezek az energiák segítenek felismerni Isten létét és kegyelmét, de ő maga felfoghatatlan marad az ember számára. Ez a tan a bizánci szerzetesek Krisztus-ima misztikus tapasztalatára alapozza tételeit, és Stăniloae (és több más ortodox teológus) alkalmazta a dogmatika területén, ezért őt a neopalamita teológusok közé sorolhatjuk. Ennek az irányzatnak fontos felismerése, hogy mindenben felismerhetjük a Szentháromság, különösképpen a Szentlélek tevékenységét. Palamasz és Stăniloae tanításában egyértelműen megállapítható Szent Ágoston hatása, mégis a román teológus kritikával él a latin egyházatya, de még inkább a jelenkori katolikus és protestáns teológia irányában. Az utóbbi esetében annak individualista szemléletmódját kifogásolta, míg a katolikus teológia számára pápaközpontú, aminek eredményeként az egyház elhomályosítja a Szentlélek éltető szerepét. Külön része Stăniloae munkásságának a görögkatolikus egyház ellen szóló polémia.

Mindezek után jogos a kérdés, hogy miért ajánlott egy katolikus hívő számára Stăniloae munkáinak megismerése? Egyrészt általa megismerhetjük az ortodox teológiát, betekintést nyerhetünk a délkelet-európai teológiai áramlatokat foglalkoztató témákba; nem utolsósorban pedig tükör is lehet számunkra: időnként külső kritika szükséges ahhoz, hogy megmaradjunk a helyes katolikus tanítás mellett. Dumitru Stăniloae 1993-ban hunyt el, írásai számunkra román nyelven elérhetők, viszont hatása messze túlterjed az ortodox teológián.

András Szabolcs