Példabeszéd a gabonáról és a konkolyról

Évközi 16. vasárnap

0
536
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.”
Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott:
Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”
(Mt 13,24-43)

A gabona és a konkoly példabeszédét talán nem magyarázni kell, hanem újra elmesélni. Épp csak a szereplőket kell benne kicserélni – és nyomban világossá válik milyen mély emberi tapasztalat rejtőzik mögötte.

Isten országa olyan, mint az asszony, aki fiatal éveiben elveszítette férjét. Minden erejével azon volt, hogy fiának jobb sorsot teremtsen. Sokat nélkülözött, sokmindenről lemondott, hogy gyereke ne érezze az apa hiányát, hogy ne maradjon le más gyerekekkel szemben. Erőfeszítésekkel tele életének az a gondolat adott vigaszt, hogy fia jó ember lesz, hogy hálásan viszonozni fogja a sok jót, amit kapott.

Amikor az asszony idősebb lett, egyre gyakrabban vitatkoztak fiával. Nézeteltéréseiket tetézte, hogy a gyerek sokszor gúnyolódott anyja régies viselkedésén és világnézetén.  Végül a fiú már csak akkor jött haza, ha pénzre volt szüksége.

Ekkor a rokonok, ismerősö jöttek az asszonyhoz és kérdezték: nemde mindent megtettél gyermekedért? Hogyan lehet, hogy ő mégis rosszul bánik veled, csak kihasznál? Az asszony így válaszolt nekik: lehet, az apja hiányzik neki. Lehet, hogy én kötődöm túlságosan hozzá, lehet megfullasztom a szeretetemmel. Sőt az is lehet, hogy igen jóságos, és rossz társaságba keveredett, őt is kihasználják.

A rokonok erre ismét szóltak: menjünk, és mondjuk meg neki? Szidjuk meg jól? Adjuk értésére, hogy téged is, minket is megszégyenít a viselkedése? Hogy elsősorban veled nem szabadna így bánnia?

Az asszony tiltakozott. Ne, mert így a rosszal együtt a jót is tönkreteszitek benne. Tudom, hogy rendszeresen látogatja pl. egyik barátját, aki hetekkel ezelőtt motorbalesetet szenvedett, és most a kórházban fekszik. Adjatok időt neki. Még éretlen, még nőnie, fejlődnie kell. Végülis az vigasztal engem, hogy nem mi emberek, hanem az irgalmas Isten maga fog majd valamennyiünkről ítéletet mondani.

Semmi sem garantálja, hogy a jó kezdetből csupán jó fog származni. Nincs biztosíték arra, hogy jó szándékkal végrehajtott tetteinket nem értik félre, nem értelmezik másként. Sokszor minden erőfeszítésünk ellenére is rosszindulat és többértelmű beszéd teszi tönkre az eredményt.

Jézus arra biztat: engedjetek időt, hagyjátok a dolgokat beérni. Maradjatok nyugton, bízzatok abban, hogy ami igaz és ami jó, az győzedelmeskedni fog. Az előbb-utóbb úgyis utat tör magának, még akkor is, ha mindig lesz kellemetlen mellékzöngéje, ha a konkoly állandóan felüti is a fejét. Ne feledjétek, hogy a vetést, a tiszta búzát sokszor nem a konkoly teszi tönkre, hanem a túlbuzgó szolgák, akik meg szeretnék tisztítani. Sokszor ők tapossák le a jót is a rosszal együtt.

Ne feledjétek, hogy a jó és rossz ítéletben elsősorban a szem ítél, azé, aki valamit jónak vagy rossznak vél. De sok esetben a rossznak meg kell jelennie, hogy kialakulhasson belőle a jó. Sokszor pedig nem biztos, hogy amit rossznak vélünk, tényleg rossz.

Nincsen a világon csak jó és csak rossz ember. Nem kell mindent és mindenkit rögtön kijavítani. A végső döntés arról, hogy mi jó és mi rossz úgyis Istené.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap július 19-i számában.