2020. május 22., péntek

0
210

EVANGÉLIUM

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.
Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek.
Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
(Jn 16,20-23a)

A teljes öröm, amit már senki sem vehet el és aminek nem is lesz és nem is lehet vége azzal van egységben, hogy már nincs több kérdeznivaló, vagyis minden értve lesz. Ez földi is lehet, mert Istenben minden értelmet nyer és igazi öröm fakad.

Pék Sándor
, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa

MEGOSZTÁS