Laudato si’-hét: diófát ültettek az érseki kertben

1
3287
Fotók: Dicu Adrian

Áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének főünnepén, a gyulafehérvári érseki palota udvarán bemutatott szabadtéri szentmise keretében Kovács Gergely érsek megáldott egy diófacsemetét, amelyet a szentmise után elültettek az érsekség kertjében. Az eseményre, amelyen többek között Jakubinyi György ny. érsek is részt vett, a Ferenc pápa által május 16-24. közötti időszakra meghirdetett Laudato si’-hét keretében került sor.

Diófára esett a választás Gyulafehérváron, mert Erdélyben őshonos fajtának számít. Vannak vidékek, ahol egészen szép hagyománya alakult ki a diófaültetésnek, életszakaszokhoz és életfordulóhoz kötődően, családtag születése vagy elhalálozása évében is ültettek diófát. Emellett a diófa az ökológiai egyensúly megtartásában is fontos szerepet játszik, tisztítja a vizet és a levegőt, levele gyógyszer, termése pedig az ünnepi asztalok süteményeinek egyik közkedvelt alapanyaga.

„Az élethez való helyes ragaszkodásunkat és a természet felé kimutatott tiszteletünket fejezzük ki azáltal, hogy az érsekség kertjében diófát ültetünk” – mondta el a templom.ro oldalon élőben közvetített szentmise végén Hurgoi János irodaigazgató, érseki titkár. „Megköszönjük Ferenc szentatyánknak, hogy meghívott erre a hétre, hogy hálánkat fejezzük ki a gondviselő Atyának a nekünk adott világért, életért.”

Húsvéti körlevelében a Laudato Si’-héttel kapcsolatban Kovács Gergely gyulafehérvári érsek így fogalmaz: „A kezdeményezés konkrét lehetőséget nyújt a plébániáknak, a szerzetesi közösségeknek, az egyházmegyéknek, az iskoláknak és más katolikus intézményeknek, hogy elmélkedjenek a Laudato si’ kezdetű környezetvédelmi enciklikáról és elmélyítsék konkrét elkötelezettségüket ezen a területen.”