Online oktatás

0
545
Illusztráció

Az otthoni, a technológia segítségével történő tanulás-tanítás számos nehézségbe ütközött már az első hetekben, viszont most már nemcsak sok iskolás, diák, hanem sok szülő mindennapi életének is része lett. Dr. Frigy Szabolcs-Istvánt kérdeztük arról, hogy az online oktatás milyen kihívások elé állít pedagógust, diákot, szülőt.

Ezeket a sorokat már akkor írom, amikor a minisztérium szeptemberre halasztotta az „offline” iskolakezdést. Sok ismerősöm érzelmi sokként élte meg, mindenki rengeteg üzenetet kapott a telefonjára, meg akartuk osztani érzéseinket és gondolatainkat a történtekkel kapcsolatban. Mert ha van, volt stabil és kiszámítható dolog az életünkben, az az volt, hogy reggel felkelünk és kezdődik az iskola. Az elmúlt hónapok és az előttünk lévők is más színezetet kaptak, mert nem ideiglenes helyzetről van szó, hanem az online lesz az új normál!

Ha egy rendszer túlságosan tananyag- és nem gyerekközpontú, akkor az online oktatás szerintem a legrosszabbat hozhatja ki belőle. Mert egy ilyen helyzetben az online oktatás arra redukálódik, hogy hol és mennyi tananyagot küld a tanár. Fontos itt megjegyezni, hogy az online oktatás olyan csónak, amiben benne van a gyerek, a szülő és a tanár. Sokkal fontosabb az együttműködés, mint az offline térben. És az is összeköt minket, hogy a digitális kompetenciákban is kihívásokkal küzdünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a helyzetben is azokra a dolgokra koncentráljunk, amik összekötnek minket, és nem azokra, amelyek szétválasztanak.

Az online oktatási folyamat csak akkor működhet jól, ha gyerekközpontú. Könnyű olvasnivalót, tananyagot, videót, feladatot küldeni megszámlálhatatlanul, a kihívás sokkal inkább az, hogy empátiával ráhangolódjunk a gyerekre, az érzelmeire, a teherbírására. Kihívás ráhangolódni a családra, ahol több-kevesebb technikai felkészültség és felszerelés áll a rendelkezésre, ahol a szülők (jó esetben) a technikai munkanélküliség traumáját élik át.

Szerintem jelen helyzetben az online oktatás aranyszabálya: nem okozhat feszültséget a családban. A tanár és tanító olyan feladatokat adjon, amelyeket a szülő (tehát nem tanári kompetenciára alapozva) játékosan meg tud oldani a gyerekkel, vagy a gyerek játékosan, jó kedvvel, önállóan meg tud oldani. Épp ezért nagyon vigyázni kell olyan szavakkal, hogy kötelező-e a feladat.

Szülőként támogatni kell a tanárt és tanítót ebben a helyzetben. Bele kell menni ebbe a tanáros játékba, de úgy, hogy ne sérüljön a szülő-gyerek kapcsolat.

Én optimista vagyok a jövővel kapcsolatban. A válságban tudunk fejlődni, mert kimozdít a komfortzónából. A járvány számos kihívás elé állította az oktatási rendszert és kimozdította az elmaradott porosz felfogásból – erre az utóbbi miniszterek egyike sem volt képes. Megmutatta, hogy lehet másképp is tanítani, mint a frontális módszerrel, lehet más módon tananyagot átadni, mint ahogy eddig megszoktuk.

Az oltás is úgy működik, hogy egy kis kórokozó megtanítja védekezni a szervezetünket, és a fertőzés után kialakul az immunitás, a szervezet emlékezni fog rá, hogyan kell ellenanyagot termelni. Szeretném, ha az olvasók is így gondolnának erre az időszakra. Amit most megtanultak a tanárok, gyerekek, szülők, azt nem fogjuk elfelejteni. Visszatérve az iskolapadokba jobb, interaktívabb, érdekesebb órákon fognak részt venni a diákjaink, a tanárok nagyobb elfogadással és empátiával viszonyulnak majd a gyerekekhez, a szülők pedig sokkal jobban fogják értékelni a pedagógusok munkáját!

MEGOSZTÁS