Húsvét egy érzelmi palettán

1
794

1918. március 11-én jelentették be a spanyolnátha első fertőzöttjét, amely ezt követően rohamosan terjedt szerte a világban. Kosztolányi Dezső és családja elkapta, akik ebben az időben Budapesten éltek. Az 1920-ban megjelent Kenyér és bor című kötetben több olyan verset, verssort találunk, amely e beteg időszak emléke lehet, köztük a Mint című vers utolsó két szakasza is: „Csak színezem tovább a régi hársfát, / és életemnek régi-régi társát, / mint a beteg, ki forró és fanyar // lázába édes képeket kavar / és álmodik, hogy jár a dombok alján, / előtte a kutyája s bot a karján”. Erőt meríthetünk a feljegyzett tapasztalatokból, élményekből, a bennünket ért hatásokból. Fontos, hogy megörökítsük emlékeinket a járványidőszakról az utókornak, mi ad erőt az áthidaláshoz, a folytatáshoz. Nem várt meglepetés, hogy a felhívásra – Hogyan ünnepelted meg a húsvéti napokat a szükségállapot idején? – újabb írás érkezett. Ezúttal a Kocsis család beszámolóját olvashatják, Csíksomlyóról:

Hiány és vágyakozás, leginkább ez lengte be a készülődést és magát az ünnepet, az én húsvétomat. Hiányzott a jól bejáratott húsvéti forgatókönyvem, a rohanás, az időbeosztás, a minden egyéb hátrahagyása, a régi, a megszokott, mert a húsvét az valami állandó, nem modern, nem online.

Közben eszeveszett erővel zajlott az élet belül, a napi rutin, minden nap ugyanúgy és nem volt kiszakadás. Volt csend és volt viszály, volt a mindenünk megvan illúziója, a konzervált életritmus vákuumcsomagolásban. Volt beteg gyermek, kálvária és virrasztás, volt zavartalanság… és voltak emlékeim a húsvétról, gyönyörűséges emlékeim a nagyheti szertartásokról, amelyek olyan jó ízzel töltötték el a számat. A kórus éneklése, a tömeg illata, a gyertyafényes körmenet szívdobogása a feltámadási szertartáson, a szentelt eledeles kosár súlya a karomban, és csak mentem vissza az időben nagyszombatról nagypéntekre, Jézus Hágójára Csíksomlyón, a keresztútra, a zúzmarás hajnali fejlámpákra, amelyek pirkadatra a hegyre érve már kialudtak. Láttam, ahogy a sötétben felgyúl a láng, a pap kitakargatja Jézus testét a kereszten miközben görögül és latinul szólt az ének egymásnak válaszolgatva. Néztem az embereket ahogyan jönnek és jönnek egymás után a kereszthódolatra, elhangzott a passió, kiürült a tabernákulum, az orgona is hallgatott, nem úgy mint virágvasárnap. Aztán csapódtam képzeletben a nagy húsvétvasárnapi agapéra és ismét vissza nagycsütörtökre, mert nincs szebb a nagyheti szertartásoknál. Minden évben valamit jobban megértettem és megjegyeztem a rítusból. Az idén mintha egy tanévet halasztottam volna.

Nem volt bűnbánat és nem volt kiengesztelődés, sorok a gyóntatószékek előtt. Hiányzott a tömeg, az együtt lélegzés másokkal, az együtt nézés, az együtt hallgatás. Nálunk otthon nem volt családi szentsír, de láttam másoknál és ez örömmel töltött el. Nem volt kölniszag húsvéthétfőn, nem kábított áporodott illatával a leköszönő húsvét, de ott volt a remény, a hit és a növekedni kívánkozó szeretet bennem, hogy a következő húsvét más lesz, egészen más, nem is a régi, nem is a mostani, hanem egy új köntösbe öltözött, megfogható fehér valóság nemcsak magam számára, hanem a családom számára is és minden – kis és nagy közösség – számára, amelynek a vérkeringésébe tartozunk.

Az újabb íráson épülve, osszuk meg egymással, hogyan telt otthonainkban húsvét ünnepe. Sikerült-e otthon is szépen, méltóságteljesen és lelkesen megünnepelnetek Krisztus Urunk feltámadását? Az írásokat szeretnénk összegyűjteni és megjelentetni, ezért a beszámolókat üzenetben küldjék el az erikofm@gmail.com drótpostacímre. Ne feledjük, hogy amíg másokat bátorítunk, mi magunk is erősödünk.

Urbán Erik OFM