Én Uram, én Istenem – Tamás apostol hitvallása

0
800
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
(Jn 20,19-31)

Az az igazság, hogy az apostolokról nagyon keveset tudunk. Az evangéliumok beszélnek róluk, imitt-amott olvashatunk egy elejtett megjegyzést a személyükről, de lelkületüket, benső mozagtórugóikat nem igazán sikerül megfejtenünk. Szent Tamás apostol egyike ezen titokzatos személyeknek.

Mégis, mit tudunk elmondani róla? Mire taníthat az ő személye?

Szent Tamás nincs jelen, amikor első alkalommal jelenik meg a Feltámadott apostolainak. Elszalasztja ezt az első találkozást, és nem hallhatja Jézus szavait sem: „Vegyétek a Szentlelket!”. Viszont míg a tíz apostol bezárkózva várja a fejleményeket, ő kint járkál, valószínűleg feldúlt lelkiállapotban. Hogy megértsük, mi zajlódhatott le a lelkében, kicsit vissza kell térnünk a történetben.

Amikor értesülnek Lázár haláláról, Jézus és apostolai nem indulnak rögtön Betániába. A feszültség Jézus körül igen nagy volt ekkorra már, az apostolok tétován várják, hogy a Mester hogyan dönt. Egyedül Tamás az, aki így kiált fel: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11, 16). Az elszántság és forrófejűség nem hiányzott Tamás lelkéből. Majd az utolsó vacsorán szintén hozzá intézi Jézus a híres szavakat: Én vagyok az út, az igazság és az élet! (Jn 14, 6). Jézus készül visszatérni az Atyához, indul a nagy útra, Tamás pedig mindenképp vele akar tartani. Érthető a csalódottsága a nagypénteki események után, amikor azt látja, hogy az Élet halott, az Igazság elnémult és az Út maga homályba veszett. Ezért nincs az apostolok közt bezárva. Jézus utolsó szava a kereszt – és ennek a szónak ő utána akar járni élete kockáztatásával is. Lehet, hogy most is ugyanaz a gondolat van a fejében, amelyet Lázár halálakor mondott: Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!

Az apostolok beszámolója, amely arról beszél, hogy társai találkoztak a Megfeszítettel, összezavarja Tamást. Nem hisz a tanúságnak, pedig tízen is ugyanazt mondják. Érinteni akarja a sebeket – furcsamód csupán azok képesek meggyőzni a feltámadás hitelességéről. Szent Tamás viselkedése igen mély tanulságot rejt: a feltámadás történelmi esemény. A szögek helyét, a lándzsa ejtette sebet nem tüntetheti el egy szempillantás alatt valami varázslat. A feltámadásban több történik egy egyszerű csodánál. A megdicsőülés. A varázslat, a csoda csupán feje tetejére állítaná a dolgokat: nem lenne többé halál, nem lenne többé szenvedés, nem lenne többé megalázottság. Pusztán a ragyogás maradna, a győzelem diadalittas érzése. Jézus pusztán a mesékből vagy filmekből ismert hős lenne. De a feltámadásban megdicsőülés van: mindazt, amit az ember életében hordozott, átviszi a halálon túlra. Megőrzi, átalakítja, kinccsé teszi. Nagypéntek nem múlhat el nyom nélkül, húsvét után is megmaradnak a szenvedés nyomai.

A második fontos tanulság Tamás apostol történetében az ő kételye. Kétkedő Tamásnak nevezzük őt, pedig kételye a mélyebb hűség útját járja. Nem félmeggyőződéses lelkesedő lesz, aki elragadtatással, rózsaszínbe öltöztetett bódultsággal akarja leplezni kételyeit. Tudja, hogy nem lehet egyszerre hinni és kételkedni. Kétkedését nem adja fel addig, amíg a sebek látványa benseje legmélyét meg nem rendíti. Hitvallása meghaladja mindazt, amit lát, és azt is, amit addig valaha Jézusról mondtak: Én Uram, én Istenem. Szent Ignác kedvenc imája jut eszünkbe erről a képről: Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem! Ó, édes Jézus, hallgass meg engem! Szent sebeidbe rejts el engem! Tőled elszakadnom ne engedj engem.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap április 19-i számában.