Húsvét megünneplése a zárt ajtók mögött

0
2373
Szentpéteri templom, Kolozsvár. Fotó: Takó István

Rendkívüli körülményekkel néznek szembe a hívek és a papok húsvét közeledtével: a világ számos részén, és így nálunk is felfüggesztették a nyilvános liturgiákat a koronavírus-járvány következtében. Ezáltal a húsvét közösségi dimenziója teljesen új megvilágításba kerül, és bár előfordulhat, hogy ezt elsőre félhomályként érzékeljük, ha figyelmesek vagyunk, megláthatjuk benne a valódi fényforrást, Istent.

Érvényes az online közvetített áldás?

Az állami előírásokat betartva egyházmegyéinkben zárt ajtók mögött, hívek nélkül végzik a húsvéti szertartásokat, a kántor és sekrestyés segítségével. A járvány idejére a püspökök felmentést adtak a szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. A híveket ugyanakkor arra buzdítják, hogy az online közvetítésekbe kapcsolódjanak be otthonról. Elmaradnak a közös körmenetek, barka- és ételszentelések, a bekapcsolódás a fizikai jelenlét által, azonban van, amiről nem kell lemondani.

Az áldások egyes formái érvényesek a közvetítő médiumtól függetlenül is. Így például teljes búcsúval járó áldást adott Ferenc pápa a városra és a földkerekségre a világjárvány megszűnéséért a március 27-én megtartott rendkívüli Urbi et Orbi szertartás keretében. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációtól kapott tájékoztatás értelmében virágvasárnap érvényes volt a hívek – otthonaikban e célból előkészített – barkaágainak az élő közvetítés során történő megáldása.

Kovács Gergely érsek lapunknak megerősítette, hogy médiumtól függetlenül érvényes húsvétvasárnap az élőben közvetített ételek megáldása. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció az érsek kérdésére írásban erősítette ezt meg. Kovács Gergely érsek azonban felhívja a figyelmet, hogy a kongregációnál ismételten hangsúlyozzák: „Csak élő közvetítésben érvényes. Fontos továbbá, hogy meglegyen a hívek helyes szándéka: előkészítik mindazt az eledelt, amit meg szeretnének áldatni és meg akarják kapni rá az áldást. Az áldás érvényes attól függetlenül, hogy milyen eszköz által kapcsolódik be az adott hívő a szentmisébe: tévé, laptop, tablet, okostelefon, rádió. A rádióra kifejezetten rákérdeztem és igenlő választ kaptam” – foglalja össze a gyulafehérvári érsek.

Az elöljáró hangsúlyozza, hogy a körlevélben is közölt csíkszeredai ételszentelési szertartás közvetítése, amelyet Tamás József nyugalmazott püspök vezet, nem az egyetlen és nem kizárólagos. Ugyanakkor illőnek tartja, hogy a www.templom.ro a Kárpát-medence legnagyobb eledelszentelését közvetítse.

Új helyzetek

A különleges helyzet kihívás elé állítja a papokat, mert bár gyakorlatilag sine populo, azaz a hívek jelenléte nélkül mutatják be a szentmisét, azonban amennyiben élőben közvetítik online az adott szentmisét, bár fizikailag nincsenek jelen, mégis követik, követhetik a hívek az így végzett szertartást. Ez merőben más, mint amikor a hívek jelenlétében történő liturgiát közvetítenek a tévében, rádióban, interneten, mert olyankor alapvetően a közösség együtt ünnepel, amibe egyesek virtuálisan kapcsolódnak be, a mostani helyzetben azonban hiányzik a közösség, mégis megmarad a szertartás nyilvános jellege, még ha virtuálisan is. A szentmise kommunikáció, nemcsak Istennel, hanem egyben a hívek és a szolgálattevők között is. Utóbbi azonban a közvetítés egyirányú volta miatt egyoldalú, hiányzik a válasz, a visszajelzés. A kölcsönösség „visszalopására” szép példa, amikor a pap a szentmise előtt imaszándékokat, könyörgéseket kér, kap a hívektől, így azokat beépíti a liturgiába.

A hívek részéről szintén fegyelmet és őszinte odafigyelést követel, hogy az online közvetítés követése valóban bekapcsolódás legyen. A digitális tartalmak özöne könnyen elvonja a figyelmet, így ajánlatos a szertartás idejére kikapcsolni az értesítéseket és abbahagyni a közösségi oldalak, hírportálok görgetését. Az otthon kényelme és zártsága lehetőséget ad arra, hogy az online közvetített szertartás közben a hívek egyéb feladatokkal foglalkozzanak, főzzenek, takarítsanak, lefoglalják magukat. Ezért fontos, hogy lehetőleg kerüljék az egyéb elfoglaltságokat, és teljes figyelmüket fordítsák a liturgiára. Adjanak teret Istennek megérkezni az otthonukba, hogy megvalósulhasson a családi egyház. Az összeszedettség, a tiszteletadás ugyanúgy gesztusértékű, mint amikor valóban templomba megyünk. A feltámadt Jézus a zárt ajtók ellenére is bement a szobába, ahol tanítványai együtt voltak. A mi zárt ajtóink sem jelentenek számára akadályt, csak a szíveinket kell kinyitnunk előtte.

Közvetített liturgiák

A teljes nagyheti szertartásokat élő adásban közvetítik a gyulafehérvári székesegyházból a www.templom.ro oldalon, a román nyelvű hívek a www.sfantaliturghie.ro oldalon követhetik a liturgikus cselekményeket. Mindazok, akik nem az online felületeken keresztül kapcsolódnak be a székesegyházból és a templomainkból közvetített szertartásokba, magyar nyelven a Duna tévé, román nyelven pedig a TVR2 tévéadók szertartás-közvetítéseit követhetik.

Kovács Gergely érsek arra buzdít, hogy használjuk ki az online felületeket és egyéb kommunikációs lehetőségeket, mert „idén ugyan más lesz az ünnep, de virtuális módon, lelki közösségben együtt ünnepeljük mindannyian a húsvétot!”