Egyéni online szupervízió egészségügyben dolgozók számára

0
1147

A világjárvány nehéz időszaka alatt, az egészségügyben dolgozók számára egyéni online szupervíziót hirdetnek a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet Tudományi Kar, Szupervizor Szakirányú Képzésének idén végzős erdélyi hallgatói. 

A szupervízió egy olyan intervenciós technika, amely a szakemberek hivatásgondozását tűzi ki céljául, nemcsak a segítőszakmákban, de bármilyen más területen dolgozók számára. A világjárvány kitörése sokunk mentális egészségét veszélyeztetheti, ezért számos lelkisegély-szolgálat bevetette magát, hogy ingyenes szakmai segítséget nyújtson a krízishelyzetben levőknek.

Átgondolva a helyzetet, az erdélyi szupervizor kollegákkal arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi is fel szeretnénk sorakozni az önkéntesek sorába, hogy szakmai tudásunkkal azokat támogassuk, akik most az egészségügyben, az első vonalban küzdenek. A szupervízió nem krízisintervenció, hiszen nem egyalkalmas beavatkozás, hanem egy folyamat keretében abban segíti a szakembert, hogy ránézzen saját szakmai működésére, munkájára, amelyet most a magas fokú stressz keretei között kell végeznie. Ebben a kontextusban a szupervízió lehetőséget nyújt arra, hogy az illető szakember, szembenézve a saját maga és a rendszer által állított elvárásokkal, a lehető legjobban hozza meg egyéni szakmai döntéseit, hogy ezzel megóvhassa majd családi és magánéleti szerepeit is.

A szupervíziós képzésben több fajta alapszakmájúak veszünk részt (pszichológusok, pszicho-terapeuták, nevelési tanácsadók, lelkészek, mentálhigiénés szakemberek, tanárok), de mindannyiunk közös nevezője, hogy fontosnak tartjuk a szakmai személyiségfejlődést és szakmai kompetenciáink fejlesztését. A szupervízió az önreflexióra alapoz és ezt a működésünket nem szeretnénk elveszíteni a válság ideje alatt sem. A járvány megszűnése után pedig ezekből a tanulási tapasztalatokból kell majd újra építkeznünk.

Díjmentes szupervizori szolgálatunkkal ezt jövőt szeretnénk elkezdeni építeni az egészségügyi dolgozóink „itt és most” helyzetéből kiindulva. Szolgálatunkat az erdélyi szupervízió csapatszellemében ajánljuk fel, és az itt elérhető listából kiválaszthatják régió függvényében vagy attól függetlenül, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni saját szakmai személyiségük fejlesztése érdekében.

Homa Ildikó