Ferenc pápa katekézise: A megtisztított, egyszerű szívvel lehet meglátni az Istent

0
352
Szerdai virtuális kihallgatás a pápai íróasztal felől nézve. Fotó: Vatican News/Vatican Media

A jézusi boldogmondásokról szóló sorozatát folytatta Ferenc pápa szerdán délelőtt az Apostoli Palota könyvtárszobájában megtartott virtuális kihallgatás során, amelyen az audienciák során segítő legközvetlenebb munkatársai vettek csak részt.

Ma együtt olvassuk a hatodik boldogságot, amely az Isten látását ígéri meg és amelynek feltétele a tiszta szív – kezdte katekézisét a pápa. A 27. zsoltárt idézte: „Arcodat keresem Uram! Ne rejtsd el előlem arcodat, Uram!” Ez a nyelvezet az Isten személye iránti kapcsolat szomját tárja fel, amely Jónás könyvében egy őszinte kapcsolat jelét mutatja: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak” (Jób 42,5). De hogyan is tudunk eljutni erre a bensőséges kapcsolatra? – tette fel a kérdést a pápa. Az emmauszi tanítványokra lehet gondolni, akik az Úr mellett vannak, „mégis a szemük képtelen volt felismerni őt” (Lk 24,16). Az Úr azonban megnyitja a szemüket az út végén, amely a kenyértöréssel jut csúcspontjára, amikor szemrehányást tesz nekik: „Ó, ti balgák, milyen lassan tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek” (Lk 24,25). Íme a vakság eredete: a balga és a lassú szív.

Ez a boldogság bölcsessége: Isten arcának a szemléléséhez önmagunkba kell nézni és ott helyet kell készíteni az Istennek, mert ahogy Szent Ágoston mondja: „Isten az én legbensőbb bensőm”. Isten látásához nem elegendő szemüveget vagy szem-pontot cserélni, meg kell szabadítani a szívet a belső csalárdságaitól. Ez pedig egy döntő jelentőségű növekedés: amikor számot vetünk, hogy a legrosszabb ellenségünk a szívünkben rejlik. A legnemesebb csata a benső csalárdságaink ellen folytatott küzdelem, amelyek megteremtik a vétkeinket – állapította meg a pápa.

Meg kell tehát értenünk azt, hogy mi is a „szív tisztasága”. A Bibliában a szív nemcsak érzésekből áll, hanem az ember létezésének a legbensőbb helye, az a benső tér, ahol az emberi személy önmaga. A Máté evangéliumban Jézus maga mondja: „Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” (Mt 6,23). Ez a világosság a szív tekintete, távlat, összegzés, az a pont, amiből az egész valóság értelmezhető.

De mit is mond az, hogy „tiszta”? – kérdezett tovább a pápa. A tiszta szív Isten jelenlétében él, megőrzi a szívében mindazt, ami méltó a vele való kapcsolatra. Egyedül csak így birtokolja a benső egységes életet, amely nem gyötrelmes, hanem egyszerű. A megtisztított szív egy folyamatnak az eredménye, amely magában foglalja a megszabadítást és a lemondást. A tiszta szív nem születik ilyennek, egy benső egyszerűsödést élt meg, miközben megtanulta megtagadni a rosszat önmagában, amit a Biblia a „körülmetélés” képével fejez ki. Ez a benső megtisztulás magában foglalja a szív azon részének a felismerését, amely a rossz befolyása alatt áll, hogy aztán a Szentlélekre hagyatkozzon, aki mesteri módon vezeti és oktatja őt. És íme, a szívnek ezen az útján jutunk el Isten látására – állapította meg Ferenc pápa.

Ebben a boldogító látásban van egy jövőbeli eszkatológikus dimenzió, mint az összes boldogságban, vagyis Isten országának az öröme, ami felé tartunk. De van egy másik dimenzió is: Istent látni azt jelenti, hogy megértjük őt a gondviselés jeleiben, ami most történik, felismerjük Őt szentségeiben, főként a szenvedőkben és szegényekben. Ez a boldogság egy kicsit gyümölcse az előzőknek: ha meghallgattuk a bennünk lakó jóság szomját, ha tudatosan éljük az irgalmasságot, akkor megkezdődik a megszabadulás útja, ami egész életen át tart és a mennybe vezet. Ez egy komoly munka, de leginkább az Isten műve – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News