Felújították a béli római katolikus templom tetőszerkezetét

0
1679
Tavaly télen fedezték fel, hogy a padláson hó van

Az elmúlt hetekben felújították a béli római katolikus templom tetőszerkezetét. Egeli József plébános elmondta: tavaly télen fedezték fel, hogy a padláson hó van, majd amikor jobban körülnéztek, észrevették, hogy a cserepek töredezettek és a faanyag is gyenge állapotban van. Mindennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy több mint száz évvel ezelőtt javították utoljára. A papírmunka több időt vett igénybe, azonban a kivitelezésre elég volt három hét. A munkálatok idén márciusban zajlottak. A beruházás közel 100 ezer lejbe került, önerőből, valamint a román vallásügyi államtitkárság és a németországi Kirche in Not nevű németországi segélyszervezet támogatásával valósították meg. A vakolat is hull, így további renoválásra lesz szükség, de erre majd később kerítenek sort, a rendelkezésre álló pénzalapok függvényében.

Noha a béli egyházközség jelenleg önálló jogi személyiséggel rendelkezik, a hívek száma alig huszonöt. A nagyváradi püspökség ezen uradalmi központjának plébániáját 1744-ben alapította Csáky Miklós püspök. Mai temploma 1810–1818 között épült. A második világháború után fokozott iramban elszórványosodó közösséget többnyire a bélfenyéri plébánosok látták el, jelenleg a tenkei teszi ezt.

Ciucur Losonczi Antonius/A nagyváradi egyházmegye hírportálja