2020. március 27., péntek

0
418

EVANGÉLIUM
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban.
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való, a Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.”
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.”
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
(Jn 7,1-2.10.25-30)

Felfigyelünk, ha azt látjuk szemeink előtt, ami fogva tartja lelkiismeretünk. Amitől elszabadulna a könny a szemünkben, a lánc a szívünkben. Amiért bezárkóztunk és megkövesedtünk. Az efféle hatások legyenek ébresztői elménknek: ideje megkeresnünk, miért lakatoltuk le jóságunkat s vettünk fel erősen csillogó, rezzenéstelen páncél-arcvonásokat.

Jánossi Imre zetelaki segédlelkész

MEGOSZTÁS