2020. március 11., szerda

0
323

EVANGÉLIUM
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
(Mt 20,17-28)

Nálunk nem így van: ismerős az elv, s mégis hányan belebuknak. Mert elő-elő bukkan végességünk bebiztosítása, hacsak egy kis időre is: intézd el… Hogy készek vagyunk-e érte mindenre? Mi mindig álljuk a sarat (azt is, ami könnyeink nyomán keletkezik poros életutunkon), csak hajlamosak vagyunk elfeledni: könnyen megcsúszhatunk. A felálláshoz pedig akarni kell mássá válni…

Jánossi Imre zetelaki segédlelkész

MEGOSZTÁS