Nagyböjti lelkinap imasétával

Lépésről lépésre húsvét felé

0
2653
A résztvevők különböző kreatív módokon és eszközök segítségével mélyülhettek el a csendben. Fotók: Remeteszegi plébánia

Imasétával egybekötött lelkinapot tartottak szombat délelőtt a marosvásárhelyi Szent Család-plébánián. Személyes útra hívták meg a híveket, amelyben mindenki a saját ritmusa, lelkiállapota, belső hangoltsága szerint halad lépésről lépésre a közelgő húsvét fele.

Eddig minden évben meghívott előadó tartotta a lelkinapokat, amelyekben az előadást csendes elmélkedés, csoportbeszélgetés, megosztás, majd szentségimádás és szentmise követte. Ebben az évben ezt a rendhagyó módot választottuk a nagyböjti lelkinap megtartására, hogy személyre szabottabban tudjuk segíteni a híveinket, biztosítva számukra azt, hogy személyes időt töltsenek Istennel – mondta el Szénégető István plébános.

A plébánia közösségi házában létrehoztak egy kreatív imaszobát, amely az imaséta egyik állomását képezte. A többi stáció a hittanteremben volt kialakítva, mindegyik azzal a céllal, hogy a résztvevők különböző kreatív módokon és eszközök segítségével mélyülhessenek el a csendben.

A lelkinap szentmisével kezdődött, amelynek keretében a plébános tartott egy bevezetőt, a lelkinap témájául választott szentírási rész alapján: „Ő előbb szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésünkre” (1Jn 4, 9-10).

Ezt követően egyénileg, mindenki a saját ritmusa és igénye szerint kereste fel az imára hívó állomásokat, ahol a nagyböjt és keresztény élet egy-egy fontos kegyelmével találkozhatott, személyes időt töltve Istennel.

A lelkinap csendes szentségimádással zárult.

Molnár Izabella