EVANGÉLIUM
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”
Ők egymásközt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.”
„És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.”
Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” (Mk 8,14-21)
A mai evangéliumnak utolsó sora és egyben kérdése ragadott meg: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Vagyis Jézus emlékezteti tanítványait, hogy ő már igazolta, megmutatta küldetésének mélységét a korábbi csodákon keresztül. Mégsem hisznek! Vajon az én életemben Isten hány ilyen csodát tett már?
Olyan sokszor megtörténik, hogy az élet dolgait keserűen éljük, fogjuk fel. Ez sincs, az sincs – hát akkor ez van! A mai örömhír egyértelmű, soha nem volt olyan, hogy a mi Istenünk cserben hagyott volna, mindig meg volt a szükséges „kenyér”, és erről Ő maga biztosít, ez továbbra sem lesz másként.
Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész
