Imádság és vezeklés

Betegek világnapja Csíksomlyón

0
2850
• Fotók: Suciu Dorottya

Egyházunk minden év február 11-én a betegekre irányítja a világ figyelmét. 1858-ban ezen a napon jelent meg először a Szűzanya a franciaországi Lourdes nevű mezővároskában a kis Bernadettnek, majd összesen 18 alkalommal. Szent II. János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11. a Betegek világnapja legyen.

A csíksomlyói kegytemplomban ma a betegekért és gondozóikért, az orvosokért és ápolókért imádkoztak a délelőtt fél 11 órakor kezdődő szentmisében, amelyet Tamás József nyugalmazott segédpüspök mutatott be.

Bevezető gondolataiban azt emelte ki, hogy a Lourdes-i Boldogasszony imádságra és vezeklésre hívta Bernadett által az egész keresztény világot, mert csak az imádság és a vezeklés tudja megmenti azt. Ez a két feladat pedig ma is igen nagy aktualitással bír. Éppen ezért biztatott arra, hogy Lourdesnak ezt az üzenetét próbáljuk meg mindannyian szívünkbe, lelkünkbe írni.

Csíksomlyón hagyomány, hogy február 11-én elsősorban az idősek és járó betegek zarándokolnak el a Szűzanyához. A liturgia végén azok a jelen lévő idős és beteg emberek, akik erre előzőleg lelkileg felkészültek, részesültek a betegek szentségében. A szentmisébe azonban – a kegyhely youtube csatornáján és az erdélyi Mária Rádión keresztül – bekapcsolódhattak mindazok az idősek és betegek is, akik ágyhoz, házhoz kötve élik mindennapjaikat.

A közvetítés itt nézhető vissza.