2020. február 6., csütörtök

0
381

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
(Mk 6,7-13)

Gyakran gondolkodom el azon, mit jelent a meghívásom vagy éppen hol tartok. A meghívásom nem érdem kérdése, hanem a szeretet nagylelkűsége. Tisztában vagyok küldetésem súlyával, betegek várnak gyógyulásra, lelki halottak sokasága feltámadásra, sok szomorú embertestvérem törődésre, vagyis ami nekem adva van, hogy elővételezzem az örök élet ünnepét, s mindezt a mai evangélium fényében: „az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükbe, sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra”. Ehhez kell sugárzó életünk, mely fényét Jézus Krisztustól kapja!

Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész

MEGOSZTÁS