Isteni közelségélmény és somlyói ajándék a kamilliánus családok világi találkozóján

0
412

2019. október 21-31. között a Világi Kamilliánus Családok nemzetközi képviseletében, annak titkáraként Peruba hívtak a VI. Latin Amerikai Világi Kamilliánus Családok találkozójára. Példás rend és tisztaság, gazdagon díszített zarándokhely, érezhetően kiáradt kegyelem, ajándék somlyói plakett – mozaikok a gazdag élményből.

A találkozó október 25-27. között zajlott, de előtte a 2021-ben sorra kerülő VKCs-ok Nagygyűlését készítettük elő, majd október 28-31. között részt vettünk az inkák birodalmának meglátogatásában.

Amikor megtudtam, hogy Peruba megyek, azonnal nekiláttam spanyol nyelvet tanulni. A római Camillianumban több spanyol osztálytársam is tanult, nem volt idegen a nyelv, de a nyelvtanát soha nem tanultam, azzal kellett most megbirkóznom a magam tanáraként. Sokszor ment reggeltől reggelig a videó… Készültem. Első alkalommal hagytam el Európát és repültem át az Atlanti Óceánt Amerika felé. Nappal utaztam, így láthattam volna is valamit a táj szépségeiből, ha nem nézte volna mindenki az előtte lévő szék támlájába beépített TV-t, ami miatt az ablakok redőnyeit lecsukva tartották. Csodálkoztam rajtuk…

Október 21-én este hat órára érkeztünk Limába, Peru fővárosába. Itt várt a szervező, Magda Lazarte, aki az egész találkozó és kirándulás programját példás pontossággal és nagy szeretettel készítette elő. Saját autóján vitt el a Kamilliánus Kiképzőközpontba, közben magyarázott a városról. Limának kilenc millió lakósa van, elképesztően nagy kiterjedésen fekszik. Feltűnt, hogy nagyrészt alacsony házak vannak, egytől három szintesig, mert sok itt a földrengés. Volt is részünk benne.

A Kamilliánus Kiképzőközpontban egyszerű, de nagyszerű módon látják el az embert. Otthon éreztem magam, hiszen sok ismerőssel találkoztam. Jó volt látni, hogy kedves régi tanáromról, Ernesto Bressaninról, aki evangelizációt tanított nekünk, és akinél tizenegyesre vizsgáztam (még jogból volt ilyen), termet neveztek el, és itt mutatta be a perui provinciális atya a szentmisét a régi jó barátért, Borsa doktorért, a temetése előtti napon.

Két nagy vággyal indultam útnak: Limai Szent Róza (1586-1617) emlékéből és Boldog Luigi Tezza (1841-1923) kamilliánus atya apostolkodásából látni szerettem volna valamit. Mindkettő beteljesült, mert a találkozó éppen a város peremén lévő kamilliánus központban zajlott, a „Jó Halál Hajlékában”. A kamilliánusokat már Szent Kamill életében „a jó halál atyjainak” nevezték, mert sok haldoklót készítettek fel méltó módon az utolsó útra, az Úr Jézussal való végleges találkozásra.

Találkozónk programjában városnézés is szerepelt, így láthattam Limai Szent Róza díszes mellékoltárát a tisztelet és megbecsülés jeleként a domonkosok templomában. Amíg lefényképeztem ezt a vágyott szépséget, ami nekem csupán egy pillanatnak tűnt, mindenki tovább ment a híres zarándokhelyre, a Csodák szentélyébe. Jól fogott az a kevéske spanyol tudás, mert még időben utolértem őket az első nagy útkereszteződésben.

A Csodák szentélye lenyűgöző. Csupa arany díszítés mindenütt, hiszen Peruban, az arany hazájában van. Az arany hazája, akárcsak Erdély, de az inka városban legalább a templomokban megmaradt épségben a kincs. Csak úgy, mint nálunk, három szín, a vörös, az arany és az égszínkék uralkodik a díszítésben. Erős a zarándokhely vonzásköre, alig lehet bejutni. A szervezőnk gondoskodásának köszönhetően a szentély előtt foglalhattunk helyet a szentmisén, ahová csak biztonsági intézkedéssel léphettünk be. Itt hálát adhattunk mindenért. Érezni lehetett a kegyelem áradását onnan fentről…

Peruban különben példás rend uralkodik mindenhol. Szinte katonás rend. A repülők is percnyi pontossággal indulnak, megbízhatóan megnyugtató ütemben. Mindenütt frissen nyírt gyepet látni, a parkok, sétányok, útmenték gazdagon virággal díszítettek. Tisztaság van.

Találkozó lelkiségi gyöngyszemekkel

A találkozó a Jó Halál Hajlékában zajlott, hét Latin Amerikai ország képviseletében: Argentína, Brazília, Chile, Ecuador, Kolumbia, Mexikó és Peru, ott, ahol Boldog Luigi Tezza kamilliánus atya élt és tevékenykedett. Minden ország képviselete bemutatkozott, kivetítette mondanivalóját színes képekben, így láthattuk tevékenységüket, lelkiségük gyöngyszemeit, amit a találkozó címe is kifejezett: A jótékonyság gyöngye manapság a kezeinkben van. Lehetett töltekezni belőle a déli féltekei tavasz kezdetén.

Minden napot reggeli imával kezdtünk az aranyozott kápolnában és ugyanitt fejeztük be szentmisével, felváltva mindhét ország képviseletének és lelki vezetőjének közreműködésével. Mi is képviseltük magunkat: a program végével minden ország képviseletét megajándékoztam egy-egy csíksomlyói plakettel, amin a kegytemplom és a kegyszobor szerepel.

Október 28-án szinte alvás nélkül indultunk Cuzkóba, az inkák fővárosába, 3400 méter magasságba. A szokatlan magasság néhányunknál kiverte a biztosítékot, de szerencsére velünk volt római osztálytársam, Pietro Magliozzi kamilliánus atya, aki orvos, és akinek adtunk munkát bőven az úton. Jó volt látni az orvos-lelkiatyát, ahogy türelemmel, békességgel és alázattal látott el minket.

Cuzkóban a San Peregrino szállóban szálltunk meg, ahol testvéri szeretettel fogadtak. Innen indulva bejártuk a város nevezetességeit, kulturális rendezvényen vettünk részt, ismerkedtünk az inka ételekkel, rendkívül finom gyümölcsleveikkel. Bejártuk az inkák völgyét, meglátogattunk egy tanyai kézműves háztájat, megismertük a kelmefestés titkait, meglátogattuk a híres vízzel működő sóbányát, az inka növénytermesztés laboratóriumát több helyen is, amelyek, mint nálunk régen, árasztással működtek.

Miután szervezetünk alkalmazkodni tudott ehhez a magassághoz, nekivágtunk a híres Machu Picchu szentélyváros meglátogatásának (2430 m). Késő estére értünk oda, így csak másnap mászhattuk meg a 3700 méter magasságot elérő hegy katlanját. Itt a hegy lábánál, a Vista Machupicchu szállóban aludtunk. A lenyűgöző szentélyvárosba csak hosszadalmas várakozás után és fokozott biztonsági ellenőrzéssel juthattunk el, helyi autóbusszal. Hiram Bingham 1911-ben találta meg a várost, ahová gyalog is fel lehet kapaszkodni annak, aki bírja, ugyanis megmaradt a régi inka ösvény, a hegy oldalában látható. Bejárhattam minden szegét-zugát. Hatalmas kiterjedésű hegykatlan a magasban, természetes védőrendszerrel körbevéve, a két nagy hegység, az Öreg (Machu) és a Fiatal hegy (Picchu) védelmében.

Mai napig nem tudni, mi történt a szentélyvárossal. Egyes feltételezések szerint a spanyol hódításnak esett áldozatul, de biztosat a történészek/régészek nem tudnak mondani. Idegenvezetőink egyike szerencsénkre egy fiatal régésznő volt, hatalmas tudással, aki egyaránt beszélte a spanyol és az angol nyelvet az anyanyelve mellett.

Hála Istennek Cuzkó, a Machu Picchu a világörökség részét képezi, mint Limában a kolonizációs időből fennmaradt sok más épület, így meg lehet őrizni őket a jövő számára is. A kecsua nyelvet, valamint kultúrát tanítják a helyi iskolában és a helyi történelmet is, ami e régi világ, kultúra túlélését szolgálja. Amikor láttam annak a hatalmas tudásnak a nyomát, amivel ezt a szentélyvárost megépítették és működtették, fájdalom töltött el, mert mára mindez elveszett, a romok maradtak csupán, immár a köveknek kell megszólalniuk… Mégis ott fenn, abban a magasságban, ég és föld között, ahol közel lakik a Jóisten, hálát adtam mindenért.

Bakó Mária Hajnalka