Három hónapra bezárják a szatmárnémeti székesegyházat a felújítás miatt

0
2236
Fotók: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Sajtóirodája

A szatmárnémeti székesegyház felújítási munkálatai a belső térben folytatódnak, ezért január 7-től március végéig elköltöznek a szentmisék.

Az Európai Unió regionális operatív programja keretében, a Szatmár megyei, szatmárnémeti római katolikus székesegyház felújítása című támogatási pályázat révén restaurálják a szatmárnémeti székesegyházat. A külső munkálatokat már jó ideje figyelemmel követhetik a város polgárai, a belső javítási tevékenységeket pedig ez idáig sikerült úgy végezni, hogy azok ne zavarják a szentmisék menetét. Hamarosan azonban elkerülhetetlenné válik, hogy a restaurálási, javítási tevékenységek miatt bezárják a székesegyházat – adta hírül a szatmári egyházmegye sajtóirodája.

Január 7-től, előreláthatólag március végéig a vasárnapi szentmisék a Zárda-templomba költöznek – 8, 10, 11.30 és 18 órai kezdési időpontokkal –, a hétköznapi szentmiséket pedig a Kálvária-templomban tartják majd reggel 7-től és reggel 9-től.