A szobrokat és domborműveket mindig hársfából készítem

0
726

Van egy kis tervező listám, ahová azoknak a neveit írom fel, akik lehetséges interjúalanyként jutnak eszembe. S amikor már másodszorra is „előjön” ugyanaz név, biztosra veszem, hogy itt az idő, fel kell hívni, meg kell kérdezni. Így történt ez Hajas László esetében is legutóbbi alkotása kapcsán. Az ő keze munkája az a nyolc vándormonstrancia, amely az Eucharisztia éve során minden egyházközségbe eljut majd a gyulafehérvári főegyházmegyében.

Volt valaki a családban, aki fával, fafaragással foglalkozott? Honnan származik ez a talentumod és mióta faragsz?

Nagy családból származom, hatan voltunk testvérek, három lány és három fiú. A nyári vakációinkat a Korondhoz közeli hegyekben, Pálpatakán töltöttük édesanyám szüleinél. A nagyapám ácsmester volt és sok mindenhez értett. A mai napig csodálom az általa épített házat és benne azokat a szépen megmunkált gerendákat, amelyeken alig látszanak a fejszenyomok. Talán tőle örököltem a fa iránti szeretetemet és azt a talentumot, amivel a jó Isten megáldott. A nagyszüleim szomszédságában lakott a nagybátyám, aki már kisiskolás koromban kacorbicskáját a kezembe adva pásztorbot faragására tanított. Nagyon hamar megszerettette velem a faragást. Sok szép ékfaragást tanított nekem, és sok pásztorbotot készítettem magamnak és a barátaimnak. Később, édesapám biztatására elvégeztem egy kétéves népi fafaragó tanfolyamot, ahol elsajátítottam a kopjafa és székelykapu népi motívumainak faragásait. Kevés idő elteltével áttértem a szobrászatra, helyi szobrászművészek segítségével elsajátítottam a faszobrászat mesterségét, és a jó Isten segítségével a szakrális művészet területére léptem, ami mindig is foglalkoztatott.

Mit jelent számodra ez a fajta alkotás?

Az önkifejezést, önmegvalósítást. Mindig az volt számomra fontos egy-egy munkám során, hogy üzenethordozó legyen. Bármilyen használati tárgyat vagy dísztárgyat mindig úgy készítettem el, hogy valami üzenetet hordozzon magában, ami az emberek figyelmét felkelti.

Milyen fából dolgozol legszívesebben?

Általában minden fából szép dolgokat lehet készíteni. Mindig a tárgy rendeltetésének megfelelően kell kiválasztani a fa anyagát – pl. egy kopjafát mindig tölgyfából készítek el, mert az a legidőtállóbb. Minden gyümölcsfa szépen faragható, és a hozzám közel álló, legkedvesebbek közé tartozik a cseresznye- és a hársfa. A szobrokat és domborműveket mindig hársfából készítem, mert szép fehér színe van és könnyen faragható.

Te készítetted a csíksomlyói pápai szentmise oltárára a keresztet, de a te kezed munkáját dicséri a Mária Rádió nagyváradi és székelyudvarhelyi kápolnájának teljes liturgikus bútorzata is. Mit jelent számodra egy-egy ilyen szakrális térbe kerülő tárgy megtervezése és kivitelezése?

Nagy megtiszteltetés számomra minden felkérés. Örömmel tölt el egy-egy szentély, szakrális tér megtervezése és kivitelezése. Amikor 2005-ben elkezdte sugározni adásait a Mária Rádió, sokat hallgattam a műsorokat, többek közt Selymes József atya katekéziseit, amelyek nagy hatással voltak rám akkoriban. Egy évvel később, a csíksomlyói zarándoklatról hazatérve, a Mária Rádió a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomból közvetítette a szentmisét, és ott a szentmise után megajándékoztam Selymes atyát egy faragott tárggyal, amely a Szűzanyát ábrázolja, ahogyan a kereszt előtt térdel. Ő akkor megkérdezte tőlem, elkészíteném-e a Mária Rádió kápolnáját, mert még nincs bútorzata és egy konyhaasztalon misézik. Örömmel vállaltam el ezt a munkát, és annyira megtetszett a szakrális terekkel való foglalkozás, hogy hála a jó Isten gondviselésének, azóta már a tizenkettedik szentélyt készítettem el az ő dicsőségére és mindannyiunk örömére, legutóbb itt minálunk, Kadicsfalván.

Hogyan látsz neki egy munkának? A szimbólumaidat előre eltervezed, vagy menet közben alakulnak?

A szimbólumok a szentélyek tervezésénél mindig az adott helyhez kötődnek. A terveket meghatározza a templom vagy kápolna építészeti stílusa. Minden liturgikus tárgyat – így a tabernákulumot, a misézőoltárt, ambót, húsvéti gyertyatartót stb. – mindig az adott templom stílusát és titulusát figyelembe véve tervezek meg. Így például az első, a Mária Rádió nagyváradi stúdiójának kápolnája Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére készült el, ezért az oltáron az angyali üdvözletet ábrázolom áttört domborművel, és latinul, egy stólára arany betűkkel külön ráfaragtam a Szűzanya angyalnak mondott szavait: „Legyen nékem a te igéd szerint”. Az utolsó szentély, amit a jó Isten kegyelméből készítettem, a kadicsfalvi Szent Anna és Joachim-templomban található. Az itt látható faragások Szűzanya Szeplőtelen fogantatására is utalnak, hisz Szent Anna méhében a Szűzanya is Szeplőtelenül fogant, mint az Úr Jézus a Szűzanya méhében. Tehát mindig olyan ábrázolásokat készítek, amelyek kifejeznek egy történetet a Szentírásból.

Van legkedvesebb alkotásod vagy nagyon maradandó élményed egy alkotási folyamatból?

Minden munkám kedves számomra, hisz egyik sem egyforma, és mindegyikre szívesen emlékszem vissza. Ha egy keresztút faragására gondolok, az Úr Jézus szenvedésére gondolok, és próbálom azt a keresztút állomásain elmélkedve megtervezni. Amikor mind a 15 állomás elkészül, a végén úgy érzem, mintha egy lelkigyakorlaton vettem volna részt.

Mindig nagy hála van a szívemben azért, hogy a jó Isten méltónak talált engem arra, hogy ilyen – számomra lélekemelő – dolgokat készíthetek az ő dicsőségére. A kérdésre válaszolva talán a legkedvesebb a kadicsfalvi templomban látható terveim és munkáim. Ez idáig ez az egyetlen szentélyem, amit a szentmise liturgikus részeire utalva terveztem és készítettem el, közös munkával egy nagyon jó asztaloscsapattal.

Feleségeddel, Annamáriával szívügyetek a Házas Hétvége Mozgalom. Mit tapasztaltatok – kaptatok és adtok – ebben a mozgalomban?

A Házas Hétvége számomra egy olyan mozgalom, ahol elfogadva és szeretve érzem magam. Amikor az első hétvégén vettünk részt Annamáriával, rádöbbentem, hogy a különbözőségeink nem szétválasztanak, hanem inkább egységessé tesznek bennünket. Nagyon jó volt más házaspárokkal együtt lenni és megtapasztalni a házasság szentségét élni vágyó házaspárok összetartozását, közösségét. Ebben a közösségben a lelki atyákkal is együtt vagyunk, atyák és házaspárok egymást megerősítve, segítve együtt haladunk a mennyország felé. A Házas Hétvégét Erdélybe többek között Böjthi Tamás jezsuita atya – aki sajnos már nincs köztünk – hozta el, kedves házaspárokkal Magyarországról. Ő azt tanácsolta a házaspároknak, hogy naponta tizenkétszer öleljék meg egymást, mert így a házaspárok megerősödnek az egymás iránti szeretetükben, és ezt látva gyermekeik boldogok és magabiztosak lesznek. Ha anyuka és apuka szeretik egymást, akkor ők biztonságba vannak és szépen, békében növekednek. A mi gyermekeink, Norbert és Krisztián is sokszor tudtunkra adták, hogy milyen jó nekik az, hogy mi ilyen házas hétvégékre járunk. Több szolgálatot is vállaltunk és vállalunk a mozgalmon belül. Bíró László püspök atya mondta egyszer, „érdemes ehhez a halmozottan előnyös közösséghez tartozni”, és igaza volt…

Az Eucharisztia éve kezdődött a gyulafehérvári főegyházmegyében, ami egyben bekapcsolódást is jelent a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületébe. A te alkotásod az a nyolc monstrancia, amely az év során minden egyházközségbe eljut majd. Melyek ezeknek a „vándormonstranciáknak” a jelképei? Hogyan készülsz a NEK-re, és mit jelent számodra az Oltáriszentség?

Az Oltáriszentség számomra az úr Jézust magát jelenti, az ő jelenlétét mint élő forrást a mindennapjaimban. Amikor szentségimádáson vagyok, mindig próbálok magamban elcsendesedni és nem mondani semmilyen imát, csak egyszerűen létezni az Úr Jézus jelenlétében, csodálni őt és hagyni, hogy szeressen. Megpróbálom érzékelni, hogy ő bennem van és én őbenne, ahogy Szent János evangéliumában olvashatjuk, számomra ez a legfontosabb.

Amikor Balla Imre atya felkért a nyolc vándormonstrancia megtervezésére és elkészítésére, nagy megtiszteltetésként éltem meg. Sokat gondolkodtam azon, mit és hogyan készítsek. Egyszerű és mégis sok üzenetet hordozó szentségtartókat szerettem volna, vigyázva arra, hogy ne legyen sok a díszítés, ami elvonja a figyelmet a lényegről, az Úr Jézusról. Már az elején fontos volt számomra, hogy e két nemes fából – cseresznye és hársfából – készítsem el a monstranciákat. A cseresznyefa gyümölcse frissítő és a hársfa virágának teája gyógyító, olyan, mint a jó Isten igéje: egyszerre frissít és gyógyít. Jézus életének néhány fontos pillanatát próbáltam megjeleníteni ezekben a monstranciákban.

A kereszt átlója 33 cm, az ostya és a ráma közötti rész is 33 mm. Ez az Úr Jézus földi életkorára utal. A feszületben 40 rovás van, azt az időt jelképezve, amit Jézus a pusztában töltött. A rámán lévő 12 motívum pedig a 12 apostol szimbóluma, akik a legközelebb álltak az Úr Jézushoz, és akiket elsőként küldött misszióba. A keret alatt egy szív foglalja magába a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát, amelynek forrása táplálja azt az életfát, amely az emberiséget szimbolizálja: azokat, akik hisznek és bíznak az Úr Jézusban. Az alján lévő körgyűrű emlékeztet Jézus jelenlétére közöttünk, a fa anyagának fehér része a forrás továbbfolyását jelképezi. A fügefaszegeket, amelyek a keretet biztosítják, a međugorjei Križevac hegyéről hoztam, ennek pedig az az üzenete, hogy mindannyian hozzunk minél több jó gyümölcsöt életünk során.

A kongresszusra készülve nagy várakozás van bennem és sokat olvasok róla. Nagy reményt fűzök ahhoz, hogy mindenkinek, aki szereti az oltáriszentségben jelen lévő Úr Jézust, megújul a hite, kitart a mindennapokban – a házasságában, a családban, emberi, baráti kapcsolataiban –, és tovább is adja cselekedetei által ezt a megújult hitét.

A beszélgetés nyomtatott változata megjelent a Vasárnap hetilap december 15-i számában.