Adventi ifjúsági- és gyermeknapot tartottak Tasnádon

0
1851
Fotók: Hirek.varad.org

Hatodik alkalommal szervezett adventi ifjúsági- és gyereknapot a tasnádi római katolikus plébánia szombaton, december 14-én. Nyolcvan csillogó szempár és legalább 20 lelkes kisegítő – pedagógus, zenész, szülő – osztotta meg egymással a várakozás örömét az egykori katolikus iskola épületében. A 2013-ban gyerekként résztvevők közül most sokan önkéntesként tevékenykedtek és nagy gyakorlattal terelgették az ifjúsági és gyerekcsoportokat a körforgásban történő foglalkozások között.

A program Kruzslitz Imre plébános bevezető elmélkedésével és a harmadik adventi gyertya ünnepélyes meggyújtásával kezdődött. Gózner Artúr programvezető, helyi hitoktató, három tematikus műhelybe kalauzolta a korosztályokba csoportosított ifjakat: hittanterem, zeneterem és kézműves terem. Az idei év az ökumenizmus jegyében zajlott, hiszen a hittanteremben Pakulár István helyi református lelkész várta a gyerekeket. Az advent és karácsony együvé tartozását szemléltető rajzokkal, eszközökkel tette megfoghatóbbá a gyerekek számára. A négy adventi gyertya fényét Izajás, Mária és József, a pásztorok és a három királyok lelkében gyúlt világossággal hasonlította össze. Ez a négy várakozó lobogás Jézus születésében egyesül és teljesedik ki – számol be az alkalomról a nagyváradi egyházmegye sajtóirodája.

A zenei foglalkozást a helyi ifjúsági zenekar biztosította Mátyás Edwin vezetésével. Az előző évekhez képest a zenei kíséret minősége jelentősen fejlődött a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával vásárolt hangszerek – digitális zongora, két elektroakusztikus gitár és cajón – és hangosító berendezésnek köszönhetően. Az ifjúsági zenészek számára még tartalmasabb foglalkozást jelent ezentúl a rendszeres próbák, a kórus és hangszerórák lehetősége. A közkedvelt és hamar elsajátított adventi ifjúsági énekek már a napot záró igeliturgiát is gazdagították.

A kézműves terem karácsonyi díszkészítéssel várta az ügyes kezeket. A római katolikus nőszövetség pedagógusainak ötletes munkáját Orosz Anna hangolta össze. Születtek csillogó csengők, papírvirág bevonatú gömbök, de kedvesen mosolygó kávékapszula angyalkák is. Az biztos, hogy nagyon sok tasnádi család karácsonyfája őrzi majd meg a közösségben alkotott kincsek jó hangulatát.

A tasnádi Caritas munkaközösség áldozatos háttérmunkájának köszönhetően mindenki meleg ebédnek is örvendhetett. Az ebédet követő igeliturgián kicsi és nagy együtt adhatott hálát egymásért, az adventi várakozás öröméért és minden jó elhatározásért, amivel saját lelki karácsonyfáját díszesebbé teheti. Programzáró meglepetésként a Tasnádi Általános Iskolások Minitinik csoportja, Jáger Enikő vallástanárnő vezetésével népi betlehemes műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.

Czumbil Bernadette