2019. december 4., szerda

0
169

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította.
Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét.
Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?”
Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?”
„Hét, és néhány apró halunk” – felelték.
Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
(Mt 15,29-37)

Jézus együtt érez övéivel: „Sajnálom a népet…” De hogyisne érezne együtt, hiszen értük, értünk jött a világra és lett emberré. Látja a mi éhségünket is, látja, hogy éhezzük az ő szeretetét, békéjét, az általa nyújtott lelki táplálékot, őt magát. És bennünket is táplálni akar, nem megszaporított kenyérrel, hanem kifogyhatatlan és elfogyhatatlan szentségével, a mennyei kenyérrel, az ő saját testével. Jézus sajnál bennünket, mi sajnáltatjuk magunkat. Jézus tesz értünk, magát adja! Mi mit teszünk érte? Befogadjuk?

Barta Barnabás plébános

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here