A csíkszeredai „Szent Kamill” Világi Kamilliánus Család ünnepe a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet oltárkép szentelésen

0
350

Idén Szent Erzsébet, a szeretetszolgálat védőszentjének égi születésnapja, november 17-e vasárnapra esett, amikor a róla elnevezett gyergyószentmiklósi öregotthon kápolnájában „oltárkép” szentelésre került sor. Ritka alkalom, egyszer van az életben. A festmény alkotója Tódor Előd, megálmodója Korom Imre, kivitelezését a hívek adományából folyósítják. Az ünnepi szentmisét Czirják Árpád-Ferenc, pápai prelátus, ny. plébános mutatta be a helyi papság közreműködésével. A szentmise keretében a miséző atya megajándékozta az Erzsébeteket egy-egy Szent Erzsébet képpel.

Az ünnepségre megtelt a kápolna, kevésnek is bizonyult, amelyre eljöttek a ház lakói, a környékbeli hívek, vendégek, az énekkar és immár tizedig alkalommal jött el a csíkszeredai Szent Kamill Világi Kamilliánus Család nyolc tagja is, idén egy vendégével. Felemelő volt ez az egybeesés, kitüntetésként éltük meg mindnyájan. Olyan volt, mintha csak a jó Isten válaszolt volna tíz éves szeretetszolgálatunkra. (B.H).

„Másfél évtizede ismertem meg dr. Bakó Mária Hajnalkát, a csíkszeredai szemészeten, ahová egy sürgősségi beavatkozásra kerültem be. Nagy fájdalmam volt, sírtam, mint egy gyerek, hiszen a marószóda becseppent a szemembe, ami az égés során súlyos károsodást okozott. Az elégett szememmel nem láttam semmit. Bent feküdtem a kórházban, injekcióztak, erős fájdalomcsillapítókat adtak, kezelték a szemem, álmatlan éjszakák, félelmek futottak végig bennem. Mi lesz, ha elveszítem a látásomat az egyik szememmel?  Naponta megvizsgált az orvosnő, és csak csóválta a fejét, mondta, hogy reménykedjünk, de azt is elmondta, hogy 100 az 1-hez esélyem van, hogy a szemem megmaradjon. Nagyon el voltam keseredve. Hajnalka imádkozó lélekkel és szeretettel közeledett felém. Beszélgettünk, imádkoztunk, meséltem az életemről, arról, hogy a Szent Erzsébet Idősek Otthonában dolgozom, és a kis családom mellett 1996-ban Isten egy nagyobb családba rendelt, ahol a munkatársaimmal együtt, idős beteg embereket gondozhatunk. Örömmel meséltem, hogy milyen jó érzés gyógyír lenni mások életében, ott, ahol a legnagyobb szükség van rá! Ezt éreztem a Hajnalka jelenlétében is. Ő is mesélt az életéről, nem kellett sok idő arra, hogy egymás lelki rezzenéseit megérezzük, és az imába kapaszkodva előre nézzünk.  Lelkesen szervezte a kórházban az imaórát, és elbeszélgetett a betegekkel, akik nyitottak voltak rá. Jól esett a közelsége, a segítőkészsége, a bátorítása. Nekem naponta kikötötték a szemem, kezelték, újra bekötötték, egy hét után kezdett az égési felület lassan leválni, és a látásom javulni. Két hét után hagytam el a kórházat, kijövetelemkor az orvosnő közölte, hogy 2 mm- en múlt, hogy a látásom megmaradt. Akkor is tudtam és ma is tudom, hogy isteni csoda volt!  Az imának van a legnagyobb ereje a földön! Évekig láttuk a szemgolyón az égés helyét. Hajnalkával telefonszámot cseréltünk, hogy ha bármi lesz a jövőben mi egymásnak segíteni fogunk. Én is meggyógyultam végeztem a mindennapi teendőimet a kis és nagycsaládban, közben tanultam, hogy még inkább megértsem és bele lássak az idősekkel, demenciával élő személyekkel való munkába. Egy nap csörgött a telefonom, Hajnalka keresett meg, hogy édesanyja állapota súlyosbodott és sürgősen segítségre lenne szükségük. Ismét egymásra találtunk és Hajnalka édesanyja otthonunk nagycsaládjának a lakója lett. Kapcsolatunk még szorosabbá vált. Miután Ibolya nénit a jó Isten magához szólította, Hajnalka a Szent Erzsébet Idősek Otthonának lakói fele, újabb szeretetszolgálatot virágoztatott ki, amelyért mindannyian hálásak vagyunk és imáinkba zárjuk. A Kamilliánus Családdal együtt kosaraikba a szeretet virágjait, Szent Erzsébet Rózsáit hozzák el minden évben Otthonunk búcsú ünnepére. A feltételnélküli segítségnyújtásuk, az adományuk külön egyénnek és a közösségnek Isten és emberek előtt példaértékű! Isten áldása kísérje életüket!” ( dr. Kiss Gabriella, az Otthon „lelki bölcsője”). 

Tíz évvel ezelőtt keresett fel otthonomban a csíkszentimrei Dánel Éva a Mária Rádiós adásom kapcsán. Beszélgetés során vetődött fel a sajátos szeretetszolgálat igénye részéről: Tenni szeretne valamit. Nekem „csak” keretbe kellett foglalni a szándékát, a szeretetszolgálat ment magától.

Kezdetben Éva felajánlta, hogy süt otthon süteményt, vigyük el az ünnepre. Ő készíti a harapnivalót, én legyek a fuvaros. Első évben ezt meg se tudtam tenni, mert akkor volt ínszakadás a bokámban, segítséget kellett kérnem az autóvezetéshez.

Évről évre viszont bővült a szeretetszolgálatunk. Újabb kamilliánus családtagok és velünk rokonszenvező segítők érkeztek, akik hozták a saját „édes-adományukat”. Nem kis hálával tartozunk Csorba Ferencnek, a csíkszeredai „Príma pék” pékség tulajdonosának, aki immár „családtagnak” számit ebben a szeretetszolgálatban.

Éva maradt az oszlop. Férjével együtt lelkesen készítenek akár tízféle süteményt is, nagyjából megtelik vele a kis Matizom csomagtartója, de van úgy, hogy az ölükben is kell fogni valamit, ami oda nem fért már be. A lelkesedésük és tenni akarásuk felülmúlja a csomagtér befogadóképességét. Idén a frissen készült, még meleg sajtos pogácsát kisebbik fiúk készítette el nekünk.

Értük mindig lemegyek Szentimrére, köszöntöm az ottani nagymamát, Erzsébet névnapja alkalmából, megrakodunk majd felvesszük Nagymamát, Fazakas Ida nénit. A korábbi években Csatószegről kellett őt felvenni, utóbb a városból, ahol a telet tölti, idéntől egyedül, mert nemrég vesztette el férjét a kedves, imádkozó Gergely bácsit.

„Nagymama”, az immár hites „Nagymama kürtöskalácsa” elindítója, életkora ellenére szégyenbe tud hozni tettrekészségével, frissességével, alkalmazkodó képességével, jóságával. Már nem ő süti a kürtőskalácsot, azt átvette kisebbik fia és immár annak családja működteti a kibővült sajátos hagyatékot, de évről-évre hűségesen ő szolgáltatja a frissen sült csemegét az ünnepre.

Csibi Márta saját kocsijával jön, magával hozva annyi családtagot, amennyi befér a „családi” autójába. Ő a gyümölcs, déligyümölcs forrás erre az alkalomra is, aki szintén nagy tétekben játszik, egészen szerényen, alázattal, szó nélkül, mosolyogva. A lényegre lát és ezt osztja meg másokkal is.

Imre Lizikénk, Családunk elnöke a cukorka mestere, minden lakóra gondolt, e szerint hozakodott elő. A többieket nem is tudom, ki mit hozott, csak a sok csomagot és dobozt láttam átadáskor a konyhában.

Gyergyószentmiklósig az utat rendszerint imádkozva tesszük meg, rózsafüzért végzünk, ők mondatják, én vezetek és ahogy tehetem, szóval és lélekkel bekapcsolódom. Amikor lehet, székely ruhát veszünk, idén ez csak nekem sikerült, kaptam is dicséretet újba tett régiség viseletemért az ebédnél egy 94 éves nénitől: „nem akárki viselt ilyent…”. Idén gyönyörű idő volt a köd ellenére, a tavaly éppen erre az ünnepre hullott az első, de kiadós hóréteg, csak araszolva lehetett megtenni az utat.

Szentmise után rendszerint együtt fogyasztjuk el az ünnepi ebédet a ház lakóival, vendégként, családban. Ez az együttlét ünnep, megtiszteltetés, méltóságteljesség egyben. Elerednek az örömkönnyek és az elismerő vallomások, ha nem kellene mosogatni, talán az este is ott érhetne, annyira jó együtt lenni.

Hogy mit éltünk át a szentmisén, azt talán csak hazafelé beszéljük meg bővebben, ahhoz kell egy kis csend, visszafogottság, szerénység, nagyobb bizalom egymás iránt, ami hála Istennek nem hiányzik.

Telt lélekkel érkeztünk haza, mint aki megjárta magát egy kicsit az örökkévalóságban, és most, visszajőve a régi helyére, átrendez néhány dolgot az életében az újonnan kapott kegyelmi ajándék szerint és nyugodtan folytatja azt, amit egy kis „kikapcsolódás” érdekében egy rövid időre abbahagyott.

Istennek legyen hála mindenért, amit másokért tehettünk, mert ezzel mi magunk is gazdagodtunk.

Bakó M. Hajnalka

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here