Pápa, Szentszék, Vatikán a diplomata szemüvegén keresztül

0
317
Kihallgatáson Ferenc pápánál • Fotó: Vatican Media

A csíksomlyói pápalátogatás megvalósulásáért nem csupán a hazai szervezők dolgoztak állhatatosan… Szeptemberi római utunk alkalmával ismerkedtünk meg személyesen Érszegi Márk Aurél tanácsossal, Magyarország Szentszéki Nagykövetségének első beosztott diplomatájával. A Szent Péter-bazilika altemplomának Magyarok Nagyasszonya kápolnájában tartott „szokásos” keddi magyar misén találkoztunk először, később lehetőség adódott kötetlenebb beszélgetésre, végül pedig erre az interjúra is.

Készült, vágyott erre az útra, esetleg már gyerekként is diplomata szeretett volna lenni? Mi vezette leginkább ebbe az irányba?

Nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem az egyetemen, majd a külügyminisztériumba jelentkeztem, tehát mindenképpen elmondható, hogy készültem erre a munkára. De hogy azt hivatásként is megélem, abban bizonyára szerepe volt annak, hogy a Gondviselés jóvoltából már gyermekként Rómában élhettem két évig, s részt vehettem II. János Pál pápa szentmiséin. Emlékszem, látván a diplomatákat, akik a jelesebb alkalmakkor jelen vannak a vatikáni szertartásokon, bennem is ott motoszkált, milyen jó és felemelő lehet a hazánkat képviselni a szentatyánál. Hálás vagyok, mert végül átélhettem, hogy ez valóban így van… Emellett pedig külföldön élvén megtapasztalhattam, mily keveset tudnak rólunk, magyarokról, s mily kevéssé értenek meg bennünket. Ezen nem elég bosszankodni, gondoltam, hanem lehetőség szerint tenni is kell, hogy megváltozzon. Ennek pedig a diplomácia lehet az egyik eszköze.

Mi is a diplomácia: protokoll, előre bejárt utak és merev szabályok, vagy inkább kommunikáció, alkalmazkodás, útkeresés, útegyengetés?

Mind a bejárt utak, a hagyományok tisztelete, mind az útkeresés innovációja, az alkalmazkodás, de az útegyengetés is része a diplomáciának. A protokoll merev szabályai és a kommunikáció pedig ennek eszközei. Az előbbi valamiképpen az igazságossággal is összefügg: tudni a helyünket, és mindenkinek megadni azt, ami neki jár. Utóbbi pedig elengedhetetlen a kapcsolatépítésben és az együttműködésben. A diplomácia alapvetően erről szól: kapcsolatépítésről, együttműködésről.

Capstranoban a magyar emléktáblánál

A laikusok számára talán furcsán hangzik az, hogy a világ legtöbb országának külön nagykövetsége van a Vatikánban. Miért van erre szükség? Milyen specifikus feladatokat lát el egy vatikáni nagykövetség – más követségekhez viszonyítva?

Talán furcsán hangzik, de a szekularizáció térnyerését hozó XX. században megsokszorozódott a vatikáni nagykövetségek száma. S azóta is mind több állam tartja fontosnak, hogy diplomáciai kapcsolatban álljon a Szentszékkel. Ne feledjük, hogy az 1989–1990-es rendszerváltoztatás egyik szimbolikus mozzanata volt – minden érintett ország esetében – a kapcsolatfelvétel a Szentszékkel. Mégpedig azért, mert a Szentszék, tehát a katolikus egyház központi vezetése megkerülhetetlen szerepet tölt be a katolikus állampolgárok életében is. A demokratikus országokban pedig mind az állam, mind az egyház – jóllehet más-más síkon, de – ugyanúgy az emberek javát szolgálja, így tehát vannak közös céljaik. Emellett pedig a Szentszéknek mint globális szereplőnek a legtöbb olyan kérdésben van mondanivalója, ami az államokat érdekli és érinti: emberi jogok, béke, fejlődés, újabban a környezet – más szóval a teremtés – védelme… A vatikáni követségek feladatai alapvetően hasonlítanak más nagykövetségekéhez, leszámítva persze a vatikáni sajátosságok miatti néhány különbséget. Így például a konzuli, kereskedelmi vagy biztonságpolitikai együttműködés nem túl releváns. Ám az alapfeladatok azonosak: tájékozódni a helyi viszonyokról, illetve erről tájékoztatni saját kormányunkat. S viszont, tájékoztatni a fogadó állam szerveit – esetünkben a Szentszék hivatalait, azaz a Római Kúriát – arról, amit saját hazánk fontosnak tart. Legfőképpen pedig: keresni az együttműködés lehetőségeit.

Pápa – Szentszék – Vatikán című kötete 2014-ben jelent meg. Hiánypótló mű, hisz mindaddig magyar nyelven nagyon nehezen tájékozódhatott a laikus érdeklődő olyan kérdésekben, mint hogy melyik dikasztérium mivel foglalkozik, pontosan milyen kapcsolatban is állnak egymással a pápa, az Apostoli Szentszék vagy éppen a Vatikáni városállam. Mi volt az elsődleges célja, szempontja akkor, amikor a kötetet írta? Milyen volt a könyv recepciója?

A témának nagy nemzetközi szakirodalma van, s néhány művet magyarra is lefordítottak. Engem az vezérelt, hogy kifejezetten a magyar közönséghez szólva összefoglaljam mindazt, amit az érdeklődő tudni szeretne erről a kicsit titokzatos, kicsit bonyolult területről, amit a címben szereplő három kifejezés takar. Igyekeztem bemutatni, hogy a Jézus Krisztus által Péter apostolnak adott megbízás – legeltesd juhaimat, illetve erősítsd meg a hitben a testvéreket – miként valósul meg a jelenkori pápaság esetében. Mert meggyőződésem, hogy ez a krisztusi „alaputasítás” adja a mindenkori pápa működésének mércéjét. Ezt szolgálják az egyes dikasztériumok, a különböző funkciók és tisztségek, a rangok és a változatos műfajú megnyilatkozások. De még az olyan „színes érdekességnek” tűnő részletek is, mint maga a Vatikánvárosi Állam vagy éppen a pápai kitüntetések. Elég például a csíksomlyói kegyhelynek adományozott Aranyrózsa jelentőségére gondolnunk.

Ferenc pápa stílusa, egyházkormányzati modellje, spontaneitása, emberközelisége hozott-e valami újat a szentszéki diplomáciába? Hogyan értékeli mindezt, illetve a pápa személyét ön személyesen?

A szentatya spontaneitása és témaválasztása érthetően fokozta a „külvilág” érdeklődését a pápaság iránt. Úgy látom, mindez óriási lehetőség és kihívás is a szentszéki diplomácia számára, hogy – Péter utóda közvetlen munkatársaiként – az egyház küldetését, és benne sajátosan a pápát szolgálva megmutassák, hogy „Krisztus a nemzetek világossága” (vö. Lumen gentium).

Böjte Csaba testvért kísérve a szentatyához • Fotó: Vatican Media

Szétválasztható a funkciója és gyakorló katolikus laikus mivolta például a szentatyával való találkozások alkalmával? Mit adott, miben erősítette meg egy-egy ilyen találkozás?

Úgy érzem, a Szentszéknél dolgozva a közös hit sokat segíthet a gyümölcsöző együttműködés előfeltételeinek megteremtésében. A konkrét ügyek intézése alapvetően szakmai kérdés persze, de a hívő ember a szakmáját is hívő emberként éli meg. A vatikáni diplomáciai testületben vannak más vallásúak és nem hívő emberek is (elég például a muzulmán országok diplomatáira gondolni), akik szintén profi módon látják el feladatukat. Az itteni élet sajátos „velejárója” a sok liturgikus alkalom, melyeken részt szoktunk venni, s érthető módon a vallási témák hangsúlyosan jelen vannak a munkában, amikre én értelemszerűen katolikus hívőként tekintek.

A szentatyával találkozni mindig nagy személyes élmény, s itt ez sokszor megadatik. Ám számomra még inkább felemelő élmény szokott lenni, amikor nagykövetségünk mások találkozását tudja egyengetni a pápával. Az ilyen alkalmakkor bizony magam is gazdagodom emberileg s lelkileg is. A szentatya környezetében nagyon sok jó emberrel ismerkedhettem meg, egyháziakkal s világiakkal egyaránt. Épületes megtapasztalni az ő odaadásukat és hívő lelkületüket, amellyel az egyházat és Péter utódát szolgálják.

Családostól a Szent Péter téren húsvétkor

Ön nem utolsósorban négygyermekes családapa. Milyenek egy diplomata családfő mindennapjai? Szabadidejében mivel foglalkozik a legszívesebben, és mi az, amiből igazán töltekezni tud hivatásában?

A nagycsalád szép hivatás, s persze mindig sok kihívást jelent… A diplomáciai munkának nem feltétlenül a kiszámítható napi rutin a velejárója, ezért feleségemnek, Eszternek még több a teendője s fontosabb a szerepe. Örülök neki, hogy kollégáim között mindig is voltak hasonló nagycsaládosok, ami számomra is támogatást és példát jelentett. Főnököm, Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet hatgyermekes édesapa, így megértjük egymást ebből a szempontból is. A szabadidőben igyekszem családostul ismerkedni Rómával – ami persze kimeríthetetlen –, illetve Itália közelibb s távolibb nevezetességeivel. Szerencsére sok barátunk és ismerősünk van az Örök Városban, immár a gyerekeink révén is, így mindig van mit tenni… A mindennapokban a hivatali rutinmunka mellett sokszor kell jelenlétünkkel képviselni hazánkat: legyen szó szentmisékről, konferenciákról vagy a mindenki által legklasszikusabbnak vélt diplomáciai alkalmakról, a fogadásokról… Nagykövetségünk saját tevékenysége, a találkozók és rendezvények szervezése is nagyon sok időt s energiát igényel. Emellett sokat kell olvasni, követni s megérteni azt, ami nemcsak a Vatikánban, de a világegyház egészében zajlik. Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy olyan a munkám, ami intellektuálisan és lelkileg is töltekezést jelent.

Kérdezett Serbán Mária és Fábián Róbert

Az interjú nyomtatott változata megjelent a Vasárnap hetilap november 17-ei számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here