Szemlélődő ima a korlátozó ítéletek ellen

0
1333
Fotó: A szatmári egyházmegye sajtóirodája

Szemlélődő hétvégére hív a szatmári püspökség világiak irodája november 8-10. között, Nagyszokondra, ahol esély nyílik megtanulni azt, hogyan figyeljünk másokra is.

Az ítélkezés minden pillanatban jelen van az életünkben, a viszonyítások és mérlegelések a környezetünkben levő emberekkel szemben is. A múlt történései, a jelen megmutatkozása és a jövő elvárásai között ugrál figyelmünk fókusza, és mégis, mintha kevesebbet érzékelnénk a valóságból. A kontemplatív, szemlélődő magatartás azonban segíthet a jelenre figyelni, helyesen értékelni és nem megítélni magunkat vagy mást. Azzal, hogy megpróbálunk folyamatosan a jelenre figyelni, felismerjük, mennyire korlátozóak az ítéleteink – vallják a közelgő szemlélődő hétvége szervezői.

November 8-a és 10-e között Nagyszokondra hívják a szemlélődő ima iránt érdeklődőket. A Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodájának referense, Kujbus Márta vezetésével napi többszöri huszonöt perces imaidőkkel, a tapasztalatok megosztásával, a teljes csend megélésével telnek majd a napok, így igyekeznek majd megérteni és érzékelni, megtanulni a jelent.

Aki részt szeretne venni, azt kérik, a 0261 715 011-es vagy a 0757 050 923-mas telefonszámon jelezze szándékát.